Keresés: nyte
Keresés: nyte
ÚTLEVÉL IGÉNYLÉSE
Útlevélkérelem időbeli korlátozás nélkül, vagyis az előző okmány érvényességi idején belül is bármikor benyújtható.
Az útlevél igénylésekor a még érvényes előző útlevelet be kell mutatni az eljáró hatóságnak. Az előző útlevél az új útlevél igénylésekor érvénytelenítésre kerül, azonban kérésre az új okmány kiállításáig utazásra visszaadható; utóbbi esetben az új útlevél csak személyesen vehető át, mivel újra be kell hozni a régi okmányt, hogy megtörténhessen az érvénytelenítés.
A már felhasznált vagy lejárt érvényességű ideiglenes magánútlevelet minden esetben le kell adni a konzuli hivatalban.
Amennyiben a még le nem járt érvényességű útlevelét nem tudja bemutatni, a konzuli hivatalban jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot kell tennie annak fellelhetőségéről, illetve eltulajdonításáról, elvesztéséről, megsemmisüléséről.
Amennyiben az elkészült okmányát nem tudja személyesen átvenni, azt postán továbbítjuk. A postázáshoz javasoljuk egy saját névre megcímzett és felbélyegzett („Special Delivery”) válaszboríték benyújtását az ügyintézéskor, mert így garantálható a leggyorsabban az útlevél kézbesítése.
Az elektronikus útlevél pótlás kérelmezése 2025. február 1-től megszűnik a Webes Ügysegéden. A szolgáltatás a Személyreszabott Ügyintézési Felületen (SZÜF), azaz a magyarorszag.hu linken lesz elérhető várhatóan 2025. július 1-jétől.
Útlevél 12 év alatti gyermekeknek
12. életévét még be nem töltött magyar állampolgár gyermek esetében akkor kezdeményezhető útlevéleljárás a külképviseleten, ha
- Magyarországon született vagy külföldön történt születését Magyarországon már anyakönyvezték (rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal); vagy
- a hatodik életévét még be nem töltött gyermek külföldön történt születésének magyarországi anyakönyvezését az útlevéligényléssel egyidejűleg megindítják.
Magyar születési anyakönyvi kivonat hiányában először az Anyakönyvi ügyekről szóló menüpontot szíveskedjen áttekinteni.
Az igénylendő útlevél jellemzője: fényképet tartalmaz, aláírást és ujjnyomatot nem.
Kérjük, sorban haladva olvassa el az alcímek alatt található tudnivalókat (kattintson a + jelekre):
Az útlevél kiállítását a kiskorú nevében eljáró törvényes képviselő(k) személyesen kérelmezheti(k).
Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alatt áll, ennek megfelelően a kiskorú törvényes képviselője lehet:
- a szülői felügyeletet együttesen gyakorló mindkét szülő, vagy
- a szülői felügyeletet egyedül gyakorló szülő, vagy
- a kiskorú gyámja.
A szülői felügyeletet a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság, illetve a bíróság eltérő rendelkezése hiányában - együttesen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt. Kivétel, ha a másik szülő felügyeleti joga megszűnt, szünetel vagy azt megszüntették.
Bizonyos feltételekkel (ld 3/C-D) elegendő csak az egyik szülő (vagy a gyám) személyes jelenléte; a 12 év alatti kiskorúnak pedig egyáltalán nem kell személyesen megjelennie.
Az útlevélkérelem a londoni magyar nagykövetség konzuli hivatalában személyesen nyújtható be , előzetes időpontfoglalás alapján.
A londoni nagykövetség és annak konzuli hivatala eltérő címen találhatók. Az útlevélügyintézés a konzuli hivatalban folyik, az alábbi címen:
First Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
12 év alatti gyermek esetében ujjnyomatok digitális rögzítése nem szükséges, ezért az útlevélkérelmet a szülők/törvényes képviselők az Egyesült Királyságban működő tiszteletbeli konzuljainknál (Belfast, Cardiff, Sheringham, Torquay) is benyújthatják (személyesen), amennyiben a gyermek rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal. Tiszteletbeli konzulnál születés anyakönyvezése nem kezdeményezhető.
A tiszteletbeli konzulok elérhetőségeit ide kattintva találja.
Nincs előzetesen kitöltendő útiokmány-igénylőlap.
Ha a szülők együtt nyújtják be a gyermekük útlevélkérelmét, az ügyintéző által kitöltött és helyben kinyomtatott kérelemnyomtatvány aláírásával igazolják, hogy hozzájárulnak gyermekük útlevéllel történő ellátásához.
Ha a családban kettő, három vagy több kiskorú gyermeket nevelnek, az erről szóló nyilatkozatot kérjük előre kitölteni, mivel ez érinti a konzuli költségek összegét.
A nyilatkozatminta ide kattintva tölthető le.
Abban az esetben, ha a gyermek még érvényes útlevelét nem tudják bemutatni, annak elvesztéséről/eltulajdonításáról jegyzőkönyvben kell nyilatkozni, melyet az ügyintézéskor helyben nyomtat az ügyintéző.
Tiszteletbeli konzulnál kizárólag (a kérelem benyújtásakor) 12. életévét még be nem töltött és magyar születési anyakönyvi kivonattal rendelkező kiskorú útlevélkérelme nyújtható be, a tiszteletbeli konzullal előzetesen egyeztetett időpontban.
A tiszteletbeli konzul előtti eljáráshoz útiokmány-igénylőlap előzetes kitöltése szükséges. Az igénylőlapot kéken fogó tollal kell előre kitölteni, a tiszteletbeli konzul előtt személyesen aláírni és keltezéssel ellátni.
A kitöltendő igénylőlap ide kattintva tölthető le.
Írásban kell továbbá nyilatkozni arról, ha a családban kettő, három vagy több gyermeket nevelnek, mivel ez érinti a konzuli költségek összegét.
A nyilatkozatminta ide kattintva tölthető le.
Abban az esetben, ha a gyermek még érvényes útlevelét nem tudják bemutatni, annak elvesztéséről/eltulajdonításáról a tiszteletbeli konzul előtt jegyzőkönyvben kell nyilatkozni.
A jegyzőkönyvminta ide kattintva tölthető le.
A jegyzőkönyv kitöltési segédletét ide kattintva érheti el.
A tiszteletbeli konzulnál benyújtott kérelmet és mellékleteit a kérelmezőnek kell a londoni konzuli hivatalhoz eljuttatnia. A postán feladott borítékban az alábbiakat kérjük elhelyezni:
- a szülők/gyám által kitöltött és aláírt, a tiszteletbeli konzul pecsétjével és aláírásával ellátott igénylőlapot;
- a gyermek útlevelét (ha még érvényes);
- ha a még érvényes útlevél nem áll rendelkezésre, akkor az elvesztéséről/eltulajdonításáról felvett jegyzőkönyvet;
- ha releváns, akkor a családban nevelt kiskorú gyermekek számáról felvett nyilatkozatot;
- a törvényes képviselők érvényes útlevél- vagy személyi igazolvány másolatait;
- az eredeti magyar születési anyakönyvi kivonatot;
- a gyermekről hivatásos fényképész által 6 hónapnál nem régebben készített 1 db igazolványképet, fehér (vagy világosszürke) háttérrel (az igazolványképre vonatkozó követelményekért kattintson ide);
- az igazgatási szolgáltatási- és konzuli díjat postal order formájában, a konzuli költség pontos feltüntetésével, „Embassy of Hungary” részére kell megfizetni. A fizetendő pontos konzuli költségről e-mailben kérjenek tájékoztatást.
Postacímünk:
Embassy of Hungary, Consular Office
First Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
Az eredeti születési anyakönyvi kivonatot, valamint a gyermek előző útlevelét - érvénytelenítést követően - az új útlevéllel együtt visszaküldjük, ezért kérjük, hogy kísérőlevélben írja meg a pontos postacímet. Célszerű egyúttal e-mailes és telefonos elérhetőségeket is megadni, arra az esetre, ha bármi felmerülő kérdés maradna.
Nincs előzetesen kitöltendő útiokmány-igénylőlap.
Az ügyintéző által kitöltött és helyben kinyomtatott kérelemnyomtatványon a személyesen megjelent szülő (vagy a gyám) aláírásával igazolja, hogy hozzájárul a gyermek útlevéllel történő ellátásához.
Amennyiben a szülők közösen gyakorolják a szülői felügyeleti jogokat, akkor a távolmaradó szülőnek ki kell töltenie egy hozzájáruló nyilatkozatot, amit a személyesen megjelenő szülőnek eredetiben kell csatolnia a kérelemhez. A távolmaradó szülő a nyilatkozattal igazolja, hogy hozzájárul a gyermek útlevéllel történő ellátásához, valamint adott esetben a gyermek nyilvántartásba vételéhez is (ha eddig nem szerepelt a személyadat-és lakcímnyilvántartásban/sosem volt lakcímkártyája)
A szülői hozzájáruló nyilatkozata megtehető:
Az elektronikusan megtett nyilatkozattal további teendő nincs, de kérjük, hogy az eljáró szülő hozza magával a QR-kódot tartalmazo visszaigazolást.
vagy
A kéken fogó tollal kitöltött és (tanúk által is) aláírt nyomtatványt a kérelmet személyesen benyújtó szülőnek kell a konzuli hivatalban eredetben bemutatnia.
Az útlevéleljárásban a hozzájáruló nyilatkozat felhasználására csak a megtételétől számított 15 napon belül megindított eljárásban van lehetőség.
Ha a háztartásban kettő, három vagy több kiskorú gyermeket nevelnek, az erről szóló nyilatkozatot kérjük előre kitölteni, mivel ez érinti a konzuli költségek összegét.
A nyilatkozatminta ide kattintva tölthető le.
Abban az esetben, ha a gyermek még érvényes útlevelét a szülő/gyám nem tudja bemutatni, annak elvesztéséről/eltulajdonításáról jegyzőkönyvben kell nyilatkozni, melyet az ügyintézéskor helyben nyomtat az ügyintéző, tehát jegyzőkönyvet nem kell előre kitölteni.
A további benyújtandó dokumentumokat lásd a 4. menüpontban.
Tiszteletbeli konzulnál kizárólag a kérelembenyújtáskor 12. életévét még be nem töltött és magyar anyakönyvi kivonattal rendelkező kiskorú útlevélkérelme kezdeményezhető, a tiszteletbeli konzullal előzetesen egyeztetett időpontban.
A tiszteletbeli konzul előtti eljárásban útiokmány-igénylőlap előzetes kitöltése szükséges. Az igénylőlapot kéken fogó tollal kell kitölteni, legalább az egyik szülőnek (vagy a gyámnak) a tiszteletbeli konzul előtt aláírni és keltezéssel ellátni.
A kérelemnyomtatványon a személyesen megjelent szülő (vagy a gyám) aláírásával igazolja, hogy hozzájárul a gyermek útlevéllel történő ellátásához.
Az útiokmány-igénylőlap ide kattintva tölthető le.
Írásban kell továbbá nyilatkozni arról, ha a családban kettő, három vagy több kiskorú gyermeket nevelnek, mivel ez érinti a konzuli költségek összegét.
A nyilatkozatminta ide kattintva tölthető le.
Abban az esetben, ha a gyermek még érvényes útlevelét nem tudják bemutatni, annak elvesztéséről/eltulajdonításáról a tiszteletbeli konzul előtt jegyzőkönyvben kell nyilatkozni.
A jegyzőkönyvminta ide kattintva tölthető le.
A jegyzőkönyv kitöltési segédletét ide kattintva érheti el.
Amennyiben a szülők közösen gyakorolják a szülői felügyeleti jogokat, akkor a távolmaradó szülőnek ki kell töltenie egy hozzájáruló nyilatkozatot, amit a személyesen megjelenő szülőnek eredetiben kell csatolnia a kérelemhez. A távolmaradó szülő a nyilatkozattal igazolja, hogy hozzájárul a gyermek útlevéllel történő ellátásához, valamint adott esetben a gyermek nyilvántartásba vételéhez is (ha eddig nem szerepelt a személyadat-és lakcímnyilvántartásban/sosem volt lakcímkártyája) hozzájárul.
A szülői hozzájáruló nyilatkozata megtehető:
az elektronikus hozzájárulás megtörténtéről egy QR-kóddal ellátott Igazolás nyomtatható, amelyet a személyesen megjelenő szülőnek a kérelmezéskor be kell mutatnia.
vagy
A kéken fogó tollal kitöltött és (tanúk által is) aláírt nyomtatványt a kérelmet személyesen benyújtó szülőnek kell a konzuli hivatalban eredetben bemutatnia.
Az útlevéleljárásban a hozzájáruló nyilatkozat felhasználására csak a megtételétől számított 15 napon belül megindított eljárásban van lehetőség.
A tiszteletbeli konzulnál benyújtott kérelmet és mellékleteit a kérelmezőnek kell a londoni konzuli hivatalhoz eljuttatnia. A postán feladott borítékban az alábbiakat kérjük elhelyezni:
- a kérelmet személyesen benyújtó szülő (vagy a gyám) által kitöltött és aláírt, a tiszteletbeli konzul pecsétjével és aláírásával ellátott igénylőlapot;
- a törvényes képviselők útlevél- vagy személyi igazolvány másolatait;
- ha csak az egyik szülő jelent meg személyesen a tb. konzul előtt, de a szülők közösen gyakorolják a szülői felügyeleti jogokat, akkor a távolmaradó szülő által 2 tanú előtt aláírt vagy elektronikusan tett hozzájáruló nyilatkozatot;
- amennyiben a személyesen megjelent szülő egyedül gyakorolja a szülői felügyeleti jogokat, akkor az ezt igazoló eredeti dokumentumot (magyar vagy brit bírósági/hatósági határozat, halotti anyakönyvi kivonat, stb – ld. bővebben a 4. pontban;
- a gyermek érvényes vagy lejárt magyar útlevelét (ha van neki);
- ha a gyermek érvényes útlevele nem áll rendelkezésre, akkor az előző útlevél elvesztéséről/eltulajdonításáról felvett jegyzőkönyvet;
- ha releváns, akkor a családban nevelt kiskorú gyermekek számáról felvett nyilatkozatot;
- a gyermek eredeti magyar születési anyakönyvi kivonatát;
- a gyermekről hivatásos fényképész által 6 hónapnál nem régebben készített 1 db igazolványképet, fehér (vagy világosszürke) háttérrel (az igazolványképre vonatkozó követelményekért kattintson ide);
- az igazgatási szolgáltatási- és konzuli díjat postal order formájában, a konzuli költség pontos feltüntetésével, „Embassy of Hungary” részére kell megfizetni. A fizetendő pontos konzuli költségről e-mailben kérjenek tájékoztatást.
Postacímünk:
Embassy of Hungary, Consular Office
First Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
Az eredeti születési anyakönyvi kivonatot, az eredeti magyar vagy brit bírósági/hatósági határozatot, valamint a gyermek előző útlevelét - érvénytelenítést követően -, az új útlevéllel együtt visszaküldjük, ezért kérjük, hogy kísérőlevélben írja meg a pontos postacímet. Célszerű egyúttal e-mailes és telefonos elérhetőségeket is megadni, arra az esetre, ha bármi felmerülő kérdés maradna.
A kérelem benyújtásakor hozni kell minden olyan, alább felsorolt okiratot/okmányt, ami rendelkezésre áll:
- a magyar állampolgár szülő (gyám) érvényes magyar útlevelét vagy személyi igazolványát;
- a nem magyar állampolgár szülő (gyám) érvényes útlevélét vagy EGT-állam által kiállított személyi igazolványát vagy az Egyesült Királyság / EGT-állam által kiállított állandó – nem ideiglenes! - vezetői engedélyét;
- ha a szülők közösen gyakorolják a szülői felügyeleti jogot, de csak egyikük jelenik meg, akkor a másik szülő hozzájáruló nyilatkozatát;
- ha a személyesen megjelenő szülő egyedül gyakorolja a szülői felügyeleti jogokat, de a másik szülő is szerepel a születési anyakönyvi kivonaton, akkor a távolmaradó szülő szülői felügyeleti jogának megszűnését/szünetelését igazoló dokumentumot (pl. bírósági határozat, halotti anyakönyvi kivonat);
- gyám általi kérelmezés esetén a gyámrendelő határozatot;
- a gyermek eredeti magyar születési anyakönyvi kivonatát;
- a gyermek érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt útlevelét (ha már volt neki);
- útlevél hiányában a gyermek érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt személyi igazolványát (ha van neki);
- a gyermek lakcímkártyáját;
- a gyermekről hivatásos fényképész által 6 hónapnál nem régebben készített 1 db igazolványképet, fehér vagy világosszürke háttérrel (az igazolványképre vonatkozó követelményekért kattintson ide).
Magyar bíróság határozata akkor fogadható el, ha jogerős
Brit bíróság határozata (pl. child arrangement order) akkor fogadható el, ha
- a gyermek brit állampolgársággal is rendelkezik és/vagy
- az Egyesült Királyságban van a tényleges, szokásos tartózkodási helye, továbbá
- a határozat tartalmazza, hogy a megjelent szülő gondozásában van a gyermek.
A jelen tájékoztatást csak akkor olvassa el, ha a kérelembenyújtáshoz az előző pontban felsorolt dokumentumokat nem tudja bemutatni. Ellenkező esetben folytassa megfelelően a „Mennyibe kerül” menüponttal.
Ha a gyermek azért nem rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal, mert külföldön történt születése Magyarországon még nincs anyakönyvezve, akkor az Anyakönyvi ügyekről szóló menüpontot szíveskedjen áttekinteni.
Ha a gyermek előző, le nem járt érvényességű útlevelét nem tudja bemutatni, a törvényes képviselő(k)nek a konzuli hivatalban jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot kell tenni annak fellelhetőségéről, illetve eltulajdonításáról, elvesztéséről, megsemmisüléséről. A jegyzőkönyvet csak akkor kell előre kitölteni, ha tiszteletbeli konzulnál történik a kérelem benyújtása (ld. 3/B és 3/D).
Amennyiben a gyermek születése Magyarországon már anyakönyvezve volt, de az útlevélkérelem benyújtásakor a gyermek magyar állampolgárságát okirattal nem tudja igazolni (magyar útlevél, személyi igazolvány, 3 évnél nem régebbi állampolgársági bizonyítvány, honosítási okirat) és azt a személyi adat- és lakcímnyilvántartás sem igazolja (a gyermek sosem rendelkezett lakcímkártyával), az útlevélkérelem ugyan benyújtható, de az új útlevél csak akkor gyártható le, ha a konzul által hivatalból indított állampolgársági vizsgálat a gyermek magyar állampolgárságát igazolja. Hivatalból elvégzendő állampolgársági vizsgálat esetén az útlevéleljárás ideje 6-12 hónappal meghosszabbodik.
A magyar állampolgárság megállapítását követően a gyermek bekerül a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba –, a törvényes képviselők választásától függően mint „Magyarországon élő magyar állampolgár” VAGY „Külföldön élő magyar állampolgár”. Amennyiben lakcímkártyát is szeretnének igényelni a gyermeknek, akkor azt az adatlapon szíveskedjenek jelezni. A lakcímkártya kiállítására Magyarországon kerül sor a honlap „Konzuli díjak” menüpontjában meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében. Az új lakcímkártya kérhető a konzulátusra, vagy magasabb igazgatási szolgáltatási díjért magyarországi postai címre is.
Az eljárás igazgatási szolgáltatási díj- és konzulidíj-köteles (konzuli költségek), melyet a londoni konzuli hivatalban betéti (debit) bankkártyával kell megfizetni. A konzuli díjakat a „Konzuli díjak” menüpontban találják.
Tiszteletbeli konzul előtt kezdeményezett eljárásban az igazgatási szolgáltatási és konzuli díjat postal order formájában, a konzuli költség pontos feltüntetésével, „Embassy of Hungary” részére kell megfizetni.
A fizetendő pontos konzuli költségről e-mailben kérjenek tájékoztatást.
A konzuli hivatalunkban igényelt útlevelet Magyarországon állítják ki. Az eljárás időtartama attól függ, hogy az okmány kézbesítését:
- Magyarországra vagy külföldre, illetve
- személyes átvétellel vagy postán kéri.
Magyarországi személyes átvétel vagy magyarországi címre kért továbbítás esetén a londoni konzuli hivatalnak további teendője nincs. Az útlevélhatóság az elkészült okmányt közvetlenül kézbesíti.
Külföldre kért továbbítás esetén az elkészült okmány szállításának időtartama az eljárás törvényi határidejébe nem számít bele.
A londoni konzuli hivatal az okmányokat beérkezésük sorrendjében dolgozza fel, mielőtt a személyes átvételt kért ügyfeleket értesítené vagy az okmányokat postára adná. Bővebben ld. az Elkészült okmányok átvétele menüpontban.
A londoni konzuli hivatalba kért okmányok általában 20-40 napon belül vehetők át. Az eljárás jelzett időtartama meghosszabbodhat:
- hiánypótlás elrendelésekor a hiánypótlás teljesítésének időtartamával;
- ha a kérelmező magyar állampolgársága igazolást igényel (kb. 6-12 hónappal);
- a nyári hónapokban és a karácsonyi ünnepek körül (kb. 10 nappal).
Tekintve, hogy az eljárás időtartama a fenti körülmények miatt az átlagosnál hosszabb is lehet, a kiállított új okmány átvétele és az okmányban foglalt személyes adatok ellenőrzése előtt nem javasolt utazási menetjegyeket (repülőjegy, buszjegy stb.) vásárolni. Az ebből eredő esetleges károkért a konzuli hivatal nem vállal felelősséget.
A konzuli hivatalnak nincs lehetősége beavatkozni az okmány kiállításának menetébe, illetve a kézbesítés módját (postai vagy személyes átvétel) vagy címét utólag megváltoztatni.
Ha a kérelmezéskor megadott postai cím időközben megváltozik, a kérelmezőnek kell gondoskodnia a várható postai küldemények új címre történő átirányításáról:
- magyarországi címre kért kézbesítéskor a Magyar Postánál;
- egyesült királyságbeli címre kért kézbesítéskor a Royal Mailnél.
Az útlevél érvényessége, a kérelembenyújtáskor betöltött életkortól függően:
6 éves életkor betöltéséig |
3 év |
6-12 éves életkor betöltéséig |
5 év |
A kérelem személyes benyújtására sor kerülhet:
- a londoni konzuli hivatalban „Útlevél igénylése” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján, ha az előző útlevél megvan;
Az ügyintézés időtartama: 15 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
- a londoni konzuli hivatalban „Okmányelvesztés bejelentése + új okmány (Útlevél/SZIG)” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján, ha az előző útlevél megsemmisült, elveszett, vagy azt ellopták;
Az ügyintézés időtartama: 20 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
A foglalást annak a kiskorúnak a személyes adataival kell megtenni, akinek az útlevelet kérik. Az útlevéligényléssel együtt – anyakönyvezés és hitelesítések kivételével - más ügytípusra is foglalható időpont ugyanazon ügyfélablakhoz.
Időpont ide kattintva foglalható a londoni konzuli hivatalhoz.
- tiszteletbeli konzulnál előzetes e-mailes időpontegyeztetés alapján.
Az ügyintézés időtartama: 15 perc, okmányvesztés esetén: 20 perc.
A tiszteletbeli konzulok elérhetőségeit ide kattintva nézheti meg.
IDEIGLENES MAGÁNÚTLEVÉL
Magyar állampolgár a külföldre utazás jogát elsősorban érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal gyakorolhatja. Egyes országok megkövetelhetik, hogy az úti okmány a beutazást követően még meghatározott ideig érvényes legyen.
Az alábbi tájékoztató azoknak szól, akiknek a magyar útlevele vagy személyi igazolványa a személyazonosság igazolására alkalmatlanná vált, megrongálódott, lejárt, elveszett vagy azt eltulajdonították, de sürgősen vissza kell utazniuk Magyarországra vagy az életvitelszerű tartózkodási helyük szerinti országba.
Az úti okmány „megszerzésének” leggyorsabb módja:
I.) Ha van másik érvényes úti okmánya (személyi igazolvány vagy útlevél) Magyarországon vagy a szokásos tartózkodási helye szerinti országban, akkor azt rokonaival, ismerőseivel mielőbb eljuttatja az Egyesült Királyságon belüli tartózkodási helyére. Az Egyesült Királyságból az Európai Unió területére, beleértve Magyarországot, érvényes személyi igazolvánnyal is visszautazhat.
II.) Haladéktalanul időpontot foglal az Egyesült Királyságon belüli tartózkodási helyéhez legközelebb eső hivatásos magyar külképviselet konzuli ügyfélfogadására új útlevél vagy személyi igazolvány kiállítása érdekében.
Amennyiben úti okmány kérelmét nem Londonban szeretné benyújtani, a Brit-szigeteken még az alábbi lehetőségek közül választhat (honlapjukat a városnévre kattintva érheti el):
Ha a rendes úti okmány igénylését a londoni konzuli hivatalban intézi, figyelmesen olvassa végig az „Útlevél igénylése” vagy a „Személyi igazolvány igénylése” menüpontokban foglaltakat.
III.) Amennyiben a fentiekre idő hiányában nincs mód és lehetőség, felmerülhet ideiglenes magánútlevél kiállítása. Az ideiglenes magánútlevélnek két típusa van:
- 1) a hazatérés céljából kiállított ideiglenes magánútlevél, ami Magyarország vagy a kérelmező szokásos (életvitelszerű) tartózkodási helye szerinti ország területére történő egyszeri beutazásra jogosít; a beutazást követően érvénytelenné válik, további utazásra nem alkalmas;
- 2) a külföldön való további tartózkodáshoz, tovább-, illetve hazautazáshoz kiállított ideiglenes magánútlevél. Továbbutazásra jogosító ideiglenes magánútlevél kiállítására csak rendkívül indokolt esetben kerülhet sor. A kiállításról a konzul dönt a vonatkozó jogszabályi előírások és az eset összes körülményeit figyelembe véve.
Az ideiglenes magánútlevelet hazaérkezést követően 5 munkanapon belül le kell adni a központi okmányirodában vagy valamely járási hivatalnál, illetve külföldön a hivatásos magyar konzuli hivatalban.
Az ideiglenes magánútlevél kiállítását önmagában nem alapozza meg az, hogy az utazáshoz szükséges menetjegyet már megvásárolták.
Az ideiglenes útlevél jellemzője: aláírást és fényképet tartalmaz, ujjnyomatot nem.
Az ideiglenes magánútlevél kérelmezésére az „Útlevél igénylése” megfelelő korosztály szerinti menüpontjában részletezett eljárási szabályok vonatkoznak, az alábbi eltérésekkel.
A) Ideiglenes magánútlevelet igényelhet az az Egyesült Királyságban tartózkodó magyar állampolgár, aki rövid időre (pl. turizmus) utazott be az Egyesült Királyságba, de valamilyen oknál fogva úti okmány nélkül maradt és idő hiányában állandó úti okmány beszerzése a fent (I-III. pontokban) leírt módokon nem lehetséges.
B) Ideiglenes magánútlevél iránti kérelmet az Egyesült Királyságban élő (rezidens) magyar állampolgár kizárólag különös méltánylást érdemlő esetekben nyújthat be, melyek a következők:
- az élethelyzetében olyan hirtelen változás állt be, ami miatt véglegesen haza kíván térni Magyarországra és nincs lehetősége az állandó útlevél vagy a személyi igazolvány elkészültét kivárni; vagy
- a magyarországi utazását sürgős és másként nem megoldható élethelyzet indokolja, például közeli hozzátartozó halálesete (temetése), bírósági idézés.
Amennyiben a fentiekben felsorolt sürgősségre okot adó körülmény nem áll fenn, az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárnak "rendes" magánútlevelet vagy személyi igazolványt kell igényelnie.
A korábbi úti okmány érvényességének lejárta miatt nem lehet megvásárolt jegyre hivatkozással ideiglenes magánútlevelet igényelni, ha a kérelmező előzőleg nem kísérelte meg állandó útlevél vagy személyi igazolvány iránti kérelem benyújtását.
Az „Útlevél igénylése” megfelelő korosztály szerinti menüpontjában részletezett dokumentumok mellett szükséges még benyújtani:
- A sürgős Magyarországra utazás okát alátámasztó dokumentumokat, pl. bajba jutott turista oda-visszaútra szóló repülő, busz, komp- vagy Csalagút-jegyét, saját tulajdonú gépjármű forgalmi engedélyét.
- Amennyiben az ideiglenes magánútlevelet gyermek részére igényelnék és a gyermek születését Magyarországon még nem anyakönyvezték, akkor a részletes, mindkét szülő nevét tartalmazó brit születési anyakönyvi kivonatot.
Ideiglenes magánútlevél kérelmezéséhez igénylőlap előzetes kitöltése szükséges. Az igénylőlapot kéken fogó tollal kell kitölteni, aláírni és keltezéssel ellátni.
Az igénylőlap ide kattintva tölthető le
Ha a szülők együtt nyújtják be a gyermekük útlevélkérelmét az igénylőlap aláírásával igazolják mindketten, hogy az útlevél gyermekük részére történő kiállításához hozzájárulnak.
Amennyiben kiskorú kérelmét csak az egyik szülő nyújtja be, szintén az „Útlevél igénylése” megfelelő korosztály szerinti menüpontjában részletezett eljárási szabályok alapján kell eljárni (a meg nem jelenő másik szülő helyett szükség szerint szülői hozzájáruló nyilatkozat csatolása).
Nem szükséges mindkét szülő (törvényes képviselők) hozzájáruló nyilatkozata kiskorú vagy gondnokság alatt álló személy esetén az ideiglenes magánútlevél kiállítására irányuló kérelem elbírálása során, ha a kiskorú (gondnokság alatt álló nagykorú) kérelmező még érvényes útlevele, illetve a külföldre utazáshoz felhasznált személyazonosító igazolványa a személyazonosság megállapítására alkalmatlanná vált, megrongálódott, elveszett vagy azt eltulajdonították. Ebben az esetben az ideiglenes magánútlevelet legfeljebb a korábbi magánútlevéllel megegyező érvényességi idővel lehet kiállítani. Felhívjuk a figyelmet, hogy ha a kiskorú törvényes képviselője a kérelmezéskor nem tud megjelenni (pl. a gyermek iskolai kiránduláson vesz részt), akkor a még érvényes, de utazásra alkalmatlanná vált, elveszett, eltulajdonított úti okmány helyett kizárólag hazatérés céljából adható ideiglenes útlevél.
Az igénylőlapot a Magyarországon anyakönyvezett névre, a magyar névviselési szabályokkal összhangban, a magyar írásmódnak megfelelően (1. vezetéknév, 2. keresztnév) kérjük kitölteni és aláírni. Az aláírásnak a kijelölt kereten belül kell maradnia, ne érintkezzen a kerettel.
Amennyiben útlevele, személyazonosító igazolványa megsemmisült, elveszett vagy azt eltulajdonították, az „Elveszett úti okmány bejelentése” menüpontban foglaltak szerint kell eljárni (brit rendőrségi bejelentés, illetve a magyar okmánykérelemhez kapcsolódó jegyzőkönyv). A jegyzőkönyvet az ideiglenes magánútlevél igénylésével egyidejűleg felvesszük.
Az ideiglenes magánútlevél kiállítása igazgatási szolgáltatási díj- és konzuli díj-köteles, melyet a londoni konzuli hivatalban betéti (debit) bankkártyával kell megfizetni.
A fizetéssel kapcsolatos információkért, pontos összegekért kattintson ide!
Az ideiglenes magánútlevél iránti kérelmet a külföldön bajbajutott magyar állampolgár esetében a beadás napján bírálja el és állítja ki a konzuli hivatal, egyéb esetekben az eljárás időtartama 8 nap, ha a kérelem és mellékletei hiánytalanul rendelkezésre állnak, és a tényállás tisztázott.
Amennyiben az elkészült okmányát nem tudja személyesen átvenni, azt postán továbbítjuk. A postázáshoz javasoljuk egy saját névre megcímzett és felbélyegzett („Special Delivery”) válaszboríték benyújtását, mert így garantálható a leggyorsabban az útlevél kézbesítése.
Az ideiglenes magánútlevél érvényességét a konzuli tisztviselő határozza meg a konkrét esethez igazodva.
Az ideiglenes magánútlevél iránti kérelem benyújtására e-mail útján (ide kattintva) lehet időpontot kérni. Az emailben kérjük részletesen ismertetni az ideiglenes magánútlevél kiállítását alátámasztó körülményeket, valamint dokumentumokkal igazolni a rendkívüli élethelyzetek fennállását. Az email küldésekor szíveskedjen figyelembe venni, hogy kollégáink azt csak munkaidőben tudják olvasni.
Az ügyintézés (kérelemátvétel) időtartama: 15-25 perc.
Jogosítvány, lakcímkártya, TB kártya és adókártya
A konzulátus a felsorolt okmányok beszerzésével nem foglalkozik.
Jogosítvány, lakcímkártya ügyintézés érdekében a magyarországi lakóhely szerinti járási hivatal okmányirodáját kell felkeresnie.
Lakcímváltozáshoz (külföldi letelepedés, külföldi lakcímváltozás) kapcsolódó lakcímkártya-ügyintézéssel kapcsolatban tekintse meg a „Lakcímbejelentés” menüpontot.
Az elveszett, illetve ellopott jogosítvány pótlását az ügyfelek Magyarországon, a járási okmányirodában kezdeményezhetik. Ügyfélkapuval rendelkező ügyfeleknek lehetőségük van az érvényes jogosítvány pótlására az ügyfélkapun keresztül is.
***
Egyedi adatszolgáltatás igénylése
Amennyiben a brit közlekedési hatóság (DVLA) a magyar vezetői engedély adatainak igazolását kéri (pl. brit vezetői engedély kiállítása céljából) , de a magyar okmány nem áll rendelkezésre (mert elveszett, ellopták stb.), úgy egyedi adatszolgáltatás kérhető a közúti közlekedési nyilvántartásból, továbbá az érintett személy által közölt és a nyilvántartásban szereplő adatok egyezőségéről. Ehhez szükség van a kérelmező magyar vezetői engedélyének másolatára, vagy az abban foglalt adatok közlésére. Az eljárás postai úton kezdeményezhető.
Az igényelhető adatok köre:
a) a járművezető
aa) természetes személyazonosító adata,
ae) egészségi és pályaalkalmassági, valamint az utánképzésére vonatkozó adatai,
ah) közúti közlekedési előéleti pontrendszer adatai,
ai) „Gépjármű-vezetői képesítési igazolvány” sorszámára, kategóriájára, kiadásának dátumára és érvényességi idejére vonatkozó adatok.
b) a vezetői engedély
ba) típusára, okmányazonosító jelére, kiadására, érvényességére (idejére, kategóriájára), cseréjére és visszavonására vagy bevonására (leadására, elvételére, visszaadására) vonatkozó adatok,
bb) elvesztésére, eltulajdonítására, megsemmisülésére, egyéb okból történő érvénytelenségére, megtalálására és megkerülésére vonatkozó adatok,
bc) hivatalos feljegyzések rovatába bejegyzett adatok, valamint
bd) a vezetési jogosultság megszerzésének időpontjára és a megszerzett kategóriára vonatkozó adatok.
Az igénylés feltételei:
-kérelem (lap alján letölthető)
-adatkezelési nyilatkozat (lap alján letölthető)
-személyazonosításra alkalmas okmány másolata (személyi igazolvány vagy útlevél)
-konzuli díj (Egyéb hatósági bizonyítvány, igazolás díjtétel Postal Order formájában / A Postal Order-t a Magyar Nagykövetség nevére – Embassy of Hungary – GBP,- ben (!) kell kiállítani. A fizetendő összeggel kapcsolatban kérjük, hogy szíveskedjenek email-t írni a konz.lon@mfa.gov.hu e-mail címre.
-1 db saját névre megcímzett és felbélyegzett válaszboríték
Az eljárási idő 5-8 hét, ám esetenként az igazolás hamarabb is elkészülhet.
A DVLA elérhetősége: https://www.gov.uk/government/organisations/driver-and-vehicle-licensing-agency
A vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK Irányelv alapján létrehozott RESPER alkalmazás segítségével az EU tagállamok közlekedési hatóságai közvetlenül is ellenőrizhetik egymás engedély-nyilvántartásában a cseréhez leadott vezetői engedélyeket, így a brit központi hatóságnak (DVLA) is van lehetősége a RESPER rendszeren belül ellenőrizni a Magyarországon kiadott vezetői engedélyeket.
A TB kártya ügyében az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEA) központi szervéhez, illetve ügyfélszolgálati kirendeltségeihez, míg az adókártya ügyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatához kell fordulnia.
A konzulátus ezen ügyekben további információt nem tud adni, ügyintézést nem teljesít.
Haláleset anyakönyvezése
Haláleset magyarországi anyakönyvezése
A kérelmet személyesen lehet benyújtani, előzetesen lefoglalt időpontban. Az online időpontfoglalásról az ONLINE IDŐPONTFOGLALÁS menüpontban található bővebb tájékoztatás.
1., Amennyiben a külföldön történt halálesetet megelőzően az elhunyt magyar állampolgár külföldön történt születése, házassága vagy válása még nincs Magyarországon anyakönyvezve, akkor a halálesettel együtt ezek hazai anyakönyvezésének kérelmezésére is szükség van.
2., Szükséges dokumentumok:
- eredeti külföldi, halálesetet bejegyző anyakönyvi kivonat bemutatása (a konzulátus hiteles másolatot készít)
- hiteles magyar fordítás csatolása (kivéve ha a halotti anyakönyvi kivonat angol, francia vagy német nyelven lett kiállítva)
- elhunyt magyar születési anyakönyvi kivonatának bemutatása
- kitöltött adatlap (a lap alján letölthető); az aláírásra a konzulátuson kerül sor
- az elhunyt magyar állampolgárságának igazolása (magyar útlevél, személyigazolvány, állampolgársági bizonyítvány, honosítási okirat)
- a kérelmet benyújtó ügyfél érvényes személyazonosító okmányának bemutatása
- megcímzett, felbélyegzett („Special Delivery”) válaszboríték A4-es méretben.
Az elhunyt magyar útlevelét érvénytelenítés után a helyszínen visszaadjuk. Az elhunyt magyar személyazonosító igazolványát, lakcímigazoló kártyáját, valamint jogosítványát érvénytelenítés céljából Magyarországra küldjük. Írásban jelzett igény esetén a személyazonosító igazolvány érvénytelenítés után visszakérhető.
Halottszállítási engedély
A halottszállítási engedélyre vonatkozó információk az EGYÉB KONZULI ÜGYEK menüpont alatt olvashatók.
Letölthető adatlap [kérjük, hogy kéken fogó tollal szíveskedjen kitölteni, aláírni, valamint keltezni (aláírás helye, ideje)]:
Haláleset magyarországi anyakönyvezéséhez kitöltendő adatlap
Elveszett úti okmány bejelentése
Amennyiben magyar útlevele / személyi igazolványa megsemmisült, azt eltulajdonították vagy elvesztette, ennek tényét be kell jelentenie az okmánykérelem átvételére jogosult valamely magyar hatóság felé. A bejelentés megtétele különösen fontos azért, mert az okmányokkal (azok adataival) bárki visszaélhet, és ebből nagyon komoly kellemetlenségek adódhatnak.
A bejelentés alapján a hatóság gondoskodik az elvesztés, eltulajdonítás, illetve megsemmisülés okmánynyilvántartásban történő rögzítése iránt, amely automatikus figyelmeztető jelzés küld a Schengeni Információs Rendszerbe.
Fontos változás! Az úti okmányok pótlásának és az úti okmányok elvesztésének/eltulajdonításának/megsemmisülésének bejelentésének elektronikus lehetősége 2025. február 1-től megszűnik a Webes Ügysegéden. A szolgáltatás a Személyreszabott Ügyintézési Felületen (SZÜF) felületen, azaz a magyarorszag.hu linken lesz elérhető várhatóan 2025. július 1-jétől.
Az úti okmány elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését bejelentheti:
Amennyiben az úti okmány elvesztését nem Londonban szeretné bejelenteni, a Brit- szigeteken még az alábbi lehetőségek közül választhat (honlapjukat a városnévre kattintva érheti el):
***
Amennyiben a bejelentést a londoni konzuli hivatalban intézné, figyelmesen olvassa el a lenti tájékoztatónkat. Ellenkező esetben a fenti linkeken tud tájékozódni a teendőkről.
Az úti okmány eltulajdonítása esetén a bejelentést először a helyi (brit) rendőrségen kell megtenni (az elvesztést nem lehet a rendőrségen bejelenteni), amiről:
- jegyzőkönyvet vesznek fel; vagy
- egy referenciaszámot adnak.
Egyes brit rendőrőrsök nem fogadnak ilyen bejelentéseket.
Ezt követően a bejelentést a londoni magyar nagykövetség konzuli hivatalában teheti meg. A londoni nagykövetség és annak konzuli hivatala eltérő címen találhatók; a londoni ügyintézés a konzuli hivatalban folyik, melynek címe:
First Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A bejelentés megtörténhet a nagykövetséghez tartozó tiszteletbeli konzuloknál (Belfast, Cardiff, Sheringham, Torquay) is, feltéve, hogy az okmánybirtokos személyazonossága az általa bemutatott okmányokkal (lásd „Szükséges dokumentumok” menüpontot) a tiszteletbeli konzul előtt igazolást nyert. A tiszteletbeli konzulok személyazonosító okmány hiánya esetén nem tudják a bejelentő személyazonosságát a magyar nyilvántartásokban hivatalból vizsgálni.
A felsorolt konzuli hivatalok elérhetőségeit ide kattintva nézheti meg.
Jegyzőkönyv az útlevél elvesztéséről/eltulajdonításáról.
Kitöltési útmutató a jegyzőkönyvhöz ide kattintva érhető el.
A személyesen megjelent okmánybirtokos (vagy helyette törvényes képviselője – szülő, gyám, gondnok) a jegyzőkönyv aláírásával igazolja a bejelentés megtörténtét.
A jegyzőkönyvben egyidejűleg bejelenthető az útlevél vagy a személyi igazolvány mellett a vezetői engedély és a lakcímkártya elvesztése/eltulajdonítása vagy megsemmisülése is.
Amennyiben rendelkezésre áll, a bejelentő okmánybirtokos vagy a nevében eljáró törvényes képviselő (szülő, gyám, gondok) a személyazonosságát az alábbi okmányok valamelyikével igazolhatja:
- érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt magyar útlevéllel;
- érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt magyar személyi igazolvánnyal;
- érvényes magyar vezetői engedéllyel; ezek hiányában
- érvényes külföldi útlevéllel;
- EGT-állam személyi igazolványával;
- az Egyesült Királyság / EGT-állam állandó – nem ideiglenes! - vezetői engedélyével.
A fentiek hiányában az okmánybirtokos személyazonosítása a londoni konzuli hivatalban rendelkezésre álló hivatalos nyilvántartások alapján történik. Ilyen esetben a tiszteletbeli konzulok előtt a bejelentés nem tehető meg.
A bejelentéskor csatolni kell továbbá a brit rendőrség:
- jegyzőkönyvét; vagy
- referenciaszámát.
Amennyiben a bejelentést az adott helyi (brit) rendőrségen nem fogadták, erről az okmánybirtokosnak a konzuli hivatalban felvett jegyzőkönyvben nyilatkoznia kell
Maga a bejelentés igazgatási szolgáltatási díj- és konzulidíj-mentes.
A bejelentéssel egyidejűleg benyújtott új úti okmány kérelemre vonatkozó eljárást és annak esetleges konzuli költségét az adott ügytípusnál fejtjük ki részletesen.
A konzuli hivatal az úti okmány elvesztéséről, eltulajdonításáról, megsemmisüléséről haladéktalanul tájékoztatja az útiokmány-nyilvántartásban történő átvezetésére hatáskörrel rendelkező magyarországi hatóságot. Az átvezetés megtételével automatikusan figyelmeztető jelzés jelenik meg a Schengeni Információs Rendszerben.
A kérelem személyes benyújtásához online időpontfoglalás szükséges a londoni konzuli hivatalhoz, az alábbiak szerint:
- „Útlevél/Személyi igazolvány” ügytípusra kell foglalni. Az ügytípus ügyintézési idejébe a jegyzőkönyv felvétele és egy úti okmány igénylése fér bele.
Az ügyintézés időtartama: 20 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
Időpont ide kattintva foglalható a londoni konzuli hivatalhoz.
Tiszteletbeli konzulnál előzetes e-mailes időpontegyeztetés alapján kerülhet sor.
Tiszteletbeli konzulnál a bejelentéssel egyidejűleg új úti okmány általánosságban nem igényelhető, ez alól kivétel a 12. életévét be nem töltött kiskorú útlevélkérelme, feltéve, ha a gyermek magyar születési anyakönyvi kivonattal rendelkezik.
Az ügyintézés időtartama: 10-15 perc.
A tiszteletbeli konzulok elérhetőségeit ide kattintva nézheti meg.
A tiszteletbeli konzulnál felvett jegyzőkönyvet és mellékleteit a kérelmezőnek kell a londoni konzuli hivatalhoz eljuttatnia. A postán feladott borítékban az alábbiakat kérjük elhelyezni:
- a kérelmező személyazonossságát igazoló okmány másolatát (lásd. „Szükséges dokumentumok”;
- ha szükséges, akkor a törvényes képviselet igazolására szolgáló közokiratot (pl. születési anyakönyvi kivonat, bírósági/hatósági határozat);
MEGTALÁLT ÚTI OKMÁNY BEJELENTÉSE
Amennyiben valamely korábban elveszett, eltűnt, vagy ellopott magyar okmányát megtalálta, vagy az előkerült, ennek tényét szintén be kell jelentenie a magyar hatóságok felé. Ezt a konzulátuson (tiszteletbeli konzulátuson) keresztül is megteheti.
A bejelentés módja a konzulátuson azonos az okmányok elvesztésének, eltűnésének, ellopásának bejelentésével (ld előző menüpont).
Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy a megtalált okmány csak átlyukasztva (érvénytelenítve) adható vissza korábbi birtokosának, amennyiben az még valamely országban való tartózkodásra (belépésre, átutazásra, kiutazásra) jogosító érvényes engedélyt tartalmaz. Emiatt mindenképpen célszerű mielőbb új okmányt igényelni az elveszett helyett.
LONDONBAN IGÉNYELT ÚTI OKMÁNY ÁTVÉTELE
Az alábbi tájékoztató azoknak szól, akiket e-mailben arról értesítettünk, hogy a Londonban igényelt útlevelük vagy személyi igazolványuk elkészült és a londoni konzuli hivatalba megérkezett.
Amennyiben az utazáshoz az elkészült okmányt szeretné használni, a kiállított úti okmány átvétele és az abban foglalt személyes adatok ellenőrzése előtt nem javasoljuk utazási menetjegy vásárlását. Az ebből eredő károkért a konzuli hivatal nem vállal felelősséget.
Kérjük, legyen kedves az alábbiak közül kiválasztani, hogy az elkészült okmány átvételének mely módjáról rendelkezett a kérelem benyújtásakor.
Az átvétel módjára (személyesen vagy postán) a kérelmezéskor tett nyilatkozat utólag nem módosítható.
A tájékoztatás megtekintéséhez szíveskedjen a korábbi nyilatkozatnak megfelelő átvételi mód mellett található + jelre kattintani.
Az okmány személyes átvételére az „Útlevél, egyéb okirat átvétele (elkészült)” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor a londoni konzuli hivatalban.
Az okmányátvétel időtartama: 3 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
Okmányátvételre időpont ide kattintva foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző útlevelet, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
Kiskorú útlevelét a kérelem benyújtására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Az át nem vett útlevelet a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számított 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Az okmány személyes átvételére a londoni konzuli hivatalban az „Személyi igazolvány (eSZIG) átvétel aktiválással (elkészült)” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor.
Az okmányátvétel időtartama: 4 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
Okmányátvételre időpont ide kattintva foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- a kérelmezéskor kapott, PIN-kártyát tartalmazó borítékot (ennek hiányában az okmány még átvehető és használható – lásd az alábbiakat), továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző személyi igazolványt, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
A 14. életévét betöltött gyermek a saját személyi igazolványát átveheti.
Kiskorú személyi igazolványát a kérelem benyújtására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Okmányátvételkor a személyi igazolványt munkatársunk közreműködésével aktiválni kell. Az aktiváláshoz a PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Ha PIN-kártyáját az aktiválás előtt elveszíti, másik kártya kizárólag hazai okmányirodában szerezhető be. A konzuli hivatal munkatársa a téves megadás miatt blokkolódott PUK-kód feloldására sem rendelkezik hatáskörrel.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra és utazásra ettől függetlenül alkalmas marad.
Az át nem vett személyi igazolványt a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
A londoni konzuli hivatal az elkészült útlevél megérkezéséről e-mailben küldött értesítést követően 3 munkanapon belül gondoskodik az okmánynak a Royal Mail útján („signed for” delivery) történő postai feladásáról. A postai szolgáltatásról bővebb információt ide kattintva olvashat: www.royalmail.com/signedfor
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget. Amennyiben az elkészült okmányát postai úton szeretné átvenni, a postázáshoz javasoljuk egy saját névre megcímzett és felbélyegzett („Special Delivery”) válaszboríték benyújtását az útlevél igénylésekor, mert így garantálható a leggyorsabban az okmány kézbesítése.
Ha a londoni konzuli hivatal e-mail értesítését követő 8 napon belül az okmány nem érkezett meg, javasoljuk annak szíves ellenőrzését, hogy esetleg fennáll-e a Royal Mail érdekkörében olyan ismert körülmény, amely a késlekedést indokolhatja (pl. sztrájk). Ennek hiányában javasoljuk hivatalunkat e-mail útján megkeresni, hogy megadhassuk a küldeményhez rendelt nyomonkövetési számot (tacking number), amely alapján a szolgáltatónál ellenőrizheti, hogy megkísérelték-e már a kézbesítést.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
Ha a kérelmezéskor megadott postai cím megváltozik, a kérelmezőnek kell időben gondoskodnia a várható postai küldemények új címre történő átirányításáról:
- magyarországi címre kért kézbesítéskor a Magyar Postánál;
- egyesült királyságbeli címre kért kézbesítéskor a Royal Mailnél.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett útlevelet a megérkezésről e-mailen küldött értesítéstől számított 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Alapesetben a kiállított személyi igazolvány postai kézbesítés útján nem vehető át, mert okmányátvételkor munkatársunk közreműködésével kell a személyi igazolványt aktiválni.
Az okmány igénylésekor kapott eAzonosításhoz szükséges PIN-kód aktiválása már az otthon kényelméből is elvégezhető az eSzemélyiM mobilalkalmazás segítségével.
Az eSzemélyiM használatához az alábbi főbb paraméterekkel rendelkező okostelefon szükséges:
- legalább Android 7 vagy iOS 13 verziójú operációs rendszer
- NFC (near field communication) olvasási képesség (amennyiben használja a mobiltelefonját fizetésre, úgy az biztosan NFC-képes)
- Internetkapcsolat – közös hálózaton a számítógéppel
Felhívjuk figyelmét, hogy a kártyaolvasás funkció kizárólag Android rendszerű okostelefonokon elérhető, iOS operációs rendszerű készülékekhez kártyaolvasó és megfelelő segédprogram szükséges!
Az eSzemélyiM mobilalkalmazással kapcsolatos részletes információkat megtalálja az alábbi internetes oldalon: https://eszemelyi.hu/eszemelyim-applikacio/
Az aktiváláshoz a kérelmezéskor kapott PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra és utazásra ettől függetlenül alkalmas marad.
Amennyiben a kérelmezéskor a postai kézbesítés mellett döntött, a londoni konzuli hivatal az elkészült személyi igazolvány megérkezéséről e-mailben küldött értesítést követően 3 munkanapon belül gondoskodik az okmánynak a Royal Mail útján történő postai feladásáról. A postai szolgáltatásról bővebb információt ide kattintva olvashat: www.royalmail.com/signedfor
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget.
Ha a londoni konzuli hivatal e-mail értesítését követő 8 napon belül az okmány nem érkezett meg, javasoljuk annak szíves ellenőrzését, hogy esetleg fennáll-e a Royal Mail érdekkörében olyan ismert körülmény, amely a késlekedést indokolhatja (pl. sztrájk). Ennek hiányában javasoljuk hivatalunkat e-mail útján megkeresni, hogy megadhassuk a küldeményhez rendelt nyomonkövetési számot (tacking number), amely alapján a szolgáltatónál ellenőrizheti, hogy megkísérelték-e már a kézbesítést.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
Ha a kérelmezéskor megadott postai cím megváltozik, a kérelmezőnek kell időben gondoskodnia a várható postai küldemények új címre történő átirányításáról:
- magyarországi címre kért kézbesítéskor a Magyar Postánál;
- egyesült királyságbeli címre kért kézbesítéskor a Royal Mailnél.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett személyi igazolványt a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számított 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
NEM LONDONBAN IGÉNYELT ÚTI OKMÁNY ÁTVÉTELE
Az alábbi tájékoztató azoknak szól, akik útlevél vagy személyi igazolvány iránti kérelmüket Magyarországon vagy más külképviseleten nyújtották be, de az elkészült okmány átvételének helyeként a londoni konzuli hivatalt jelölték meg.
Ebben az esetben a kérelmezéskor megadott e-mail címre küldött értesítésben adunk tájékoztatást arról, ha az elkészült okmány a londoni konzuli hivatalba megérkezett. E-mail vagy egyéb elérhetőség hiányában (ez útlevélkérelmek esetében nagyon gyakori) a tájékoztatást nem tudjuk megtenni.
Amennyiben a kérelmezés óta legalább 20 nap már eltelt anélkül, hogy tőlünk értesítést kapott volna, kérjük, szíveskedjen hivatalunknál e-mail útján érdeklődni az okmány megérkezéséről.
Kérjük, legyen kedves az alábbiak közül kiválasztani, hogy az elkészült okmány átvételének mely módjáról rendelkezett a kérelem benyújtásakor.
A + jelre kattintva lenyílik az adott átvételi módra vonatkozó részletes tájékoztató.
Az átvétel módjára (személyesen vagy postán) a kérelmezéskor tett nyilatkozat utólag nem módosítható.
Amennyiben az elkészült okmányt utazáshoz szeretné használni, a kiállított úti okmány átvétele és az abban foglalt személyes adatok ellenőrzése előtt nem javasoljuk utazási menetjegy vásárlását. Az ebből eredő károkért a konzuli hivatal nem vállal felelősséget.
A tájékoztatás megtekintéséhez szíveskedjen a korábbi nyilatkozatnak megfelelő átvételi mód mellett található + jelre kattintani.
A nem Londonban igényelt útlevél személyes átvételére a „Magyarországon kérelmezett magánútlevél átvétele” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor a londoni konzuli hivatalban.
Az okmányátvétel időtartama: 5 perc. Ha a lefoglalt időpontról elkésik, azt elveszítheti.
Okmányátvételre időpont itt foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző útlevelet, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
A Magyarországon igényelt útlevelet konzuli közreműködői díj (40 EUR) megfizetése ellenében veheti át, melyet betéti (debit) bankkártyával tud nálunk helyben kifizetni.
A más külképviseleten igényelt útlevél esetében díjfizetési kötelezettség nincs, mivel a konzuli közreműködői díjat a másik külképviselet már előzetesen bevételezte.
Kiskorú útlevelét a kérelem beadására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Az át nem vett útlevelet a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
A nem Londonban igényelt okmány személyes átvételére a „Magyarországon kérelmezett magánútlevél átvétele” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor a londoni konzuli hivatalban.
Az okmányátvétel időtartama: 5 perc. Ha a lefoglalt időpontról elkésik, azt elveszítheti.
Okmányátvételre időpont itt foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- a kérelmezéskor kapott, PIN-kártyát tartalmazó borítékot (ennek hiányában az okmány még átvehető és használható – lásd az alábbiakat), továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző személyi igazolványt, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
A 14. életévét betöltött gyermek a saját személyi igazolványát átveheti.
Kiskorú személyi igazolványát a kérelem beadására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Okmányátvételkor a személyi igazolványt munkatársunk közreműködésével aktiválni kell. Az aktiváláshoz a PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Ha PIN-kártyáját az aktiválás előtt elveszíti, másik kártya kizárólag hazai okmányirodában szerezhető be. A konzuli hivatal munkatársa a téves megadás miatt blokkolódott PUK-kód feloldására sem rendelkezik hatáskörrel.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra (utazásra) ettől függetlenül alkalmas marad.
Az át nem vett személyi igazolványt a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Amennyiben az útlevél postai kézbesítését kérte, a kérelmezést követően mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot és e-mail útján tájékoztasson bennünket, hogy a londoni konzuli hivatalba kért útlevelét postai kézbesítéssel szeretné átvenni. Kérjük, adja meg postai címét és a leveléhez szkennelve csatolja:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- egy személyazonosságot igazoló okmányt (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély).
A Magyarországon igényelt útlevelet konzuli közreműködői díj (a pontos összegről e-mailben kérjen tájékoztatást) megfizetése ellenében postázzuk.
A más külképviseleten igényelt útlevél esetében díjfizetési kötelezettség nincs, mivel a megadott konzuli közreműködői díjnak megfelelő összeget a másik külképviselet már előzetesen bevételezte.
A postai kézbesítéshez előzetesen el kell küldenie a hivatalunkhoz az alábbiakat:
- érvénytelenítés céljából az előző útlevelet vagy ideiglenes magánútlevelet, ha azt a kérelmezéskor visszakapta;
- egy „Embassy of Hungary” névre szóló, pontos összeget tartalmazó postal ordert (a pontos összegről e-mailben kérjen tájékoztatást), ha az útlevelet Magyarországon és nem más külképviseleten igényelte.
Postacímünk: 1st Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
A londoni konzuli hivatal az elkészült okmány postai feladásáról a Royal Mail útján („signed for” delivery) gondoskodik. A küldemény a feladás napján kap nyomon követési számot (tracking number), melyet a Royal Mail automatikusan generál.
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett útlevelet a visszaküldéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Alapesetben a kiállított személyi igazolvány postai kézbesítés útján nem vehető át, mert okmányátvételkor munkatársunknak közreműködnie kell a személyi igazolvány aktiválásában.
Az okmány igénylésekor kapott eAzonosításhoz szükséges PIN-kód aktiválása már az otthon kényelméből is elvégezhető az eSzemélyiM mobilalkalmazás segítségével.
Az eSzemélyiM használatához az alábbi főbb paraméterekkel rendelkező okostelefon szükséges:
- legalább Android 7 vagy iOS 13 verziójú operációs rendszer
- NFC (near field communication) olvasási képesség (amennyiben használja a mobiltelefonját fizetésre, úgy az biztosan NFC-képes)
- Internetkapcsolat – közös hálózaton a számítógéppel
Felhívjuk figyelmét, hogy a kártyaolvasás funkció kizárólag Android rendszerű okostelefonokon elérhető, iOS operációs rendszerű készülékekhez kártyaolvasó és megfelelő segédprogram szükséges!
Az eSzemélyiM mobilalkalmazással kapcsolatos részletes információkat megtalálja az alábbi internetes oldalon: https://eszemelyi.hu/eszemelyim-applikacio/
Az aktiváláshoz a kérelmezéskor kapott PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra és utazásra ettől függetlenül alkalmas.
Amennyiben a fentiek ismeretében postai kézbesítést kért, a kérelembenyújtást követően mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot és e-mail útján tájékoztasson bennünket, hogy a londoni konzuli hivatalba kért személyi igazolványát postai kézbesítéssel szeretné átvenni. Kérjük, adja meg postai címét és a leveléhez szkennelve csatolja:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- egy személyazonosságot igazoló okmányt (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély).
Amennyiben az előző személyi igazolványt a kérelmezéskor visszakapta, az elkészült okmány postai kézbesítéséhez előzetesen ezt el kell küldenie számunkra, érvénytelenítés céljából.
Postacímünk: 1st Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail útján („signed for” delivery) gondoskodik az elkészült okmány postai feladásáról. A küldemény a feladás napján kap nyomon követési számot (tracking number), melyet a Royal Mail automatikusan generál.
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett személyi igazolványt a visszaküldéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
- ← Előző
- Következő →