I. URNÁBAN TÖRTÉNŐ SZÁLLÍTÁS

A hamvak hazaszállításához nem szükséges az elhalálozás helye szerinti külképviselettől külön engedély beszerzése. A postai küldeményként feladott urnát a temető vagy az átvevő címére kell küldeni. A postai szállítás pontos követelményeiről a szállító céggel szükséges egyeztetni. A hamvakat tartalmazó urna akár poggyászként is hazaszállítható. Bérmelyik megoldást választják, a temetkezési vállalatot szükséges tájékoztatni, hogy az urnát a nemzetközi szállítás követelményeinek megfelelően tudja előkészíteni, lezárni. Repülővel történő szállítás esetén javasolt továbbá a légitársaságnál ellenőrizni, hogy milyen feltételekkel szállítható az urna. Néhány légitársaság csak feladott poggyászként engedélyezi, de vannak, akik kézipoggyászként is. Személyes szállítás esetén mindenképp javasolt a lepecsételt urnában szállított hamvakkal együtt maguknál tartani az urnát lezáró temetkezési vállalkozó által kiállított, az urna tartalmára vonatkozó igazolást, s a halotti anyakönyvi kivonatot, mivel az út során bármikor kérhetik a tartalom igazolását.

II. HOLTTEST SZÁLLÍTÁSA KOPORSÓBAN  

Holttest külföldről Magyarországra való szállításához be kell szerezni a magyar külképviselet hatósági engedélyét, az ún. halottszállítási engedélyt. A kérelmet az elhalálozás helye szerint illetékes egyesült királyságbeli külképviselet (London, Manchester vagy Edinburgh) konzuli hivatalánál kell benyújtani.

Az eljárás kérelemre indul. A halottszállítási engedély kiállítása iránti kérelmet személyesen kell benyújtani a konzulátuson, előzetes időpontfoglalás alapján. Az időpontot az online időpontfoglaló rendszerünkön keresztül kell foglalni. Amennyiben a legkorábbi foglalható időpont a tervezett szállítás időpontját meghaladja, és a kérelmet Londonban kívánja benyújtani, akkor kérjük, hogy a konz.lon@mfa.gov.hu címen, emailben jelezzék időpont-foglalási szándékukat. A személyes megjelenéskor benyújtandó dokumentumok:

  • kérelem, amely minimálisan tartalmazza a szállítandó halott nevét, utolsó lakhelyét, a halált okozó betegség megnevezését, az elhalálozás napját, azoknak a helységeknek a megnevezését, ahonnan és ahová a szállítás történik, esetleges kísérő(k) nevét, adatait. 
  • a kérelem aláírójának képviseleti jogosultságát igazoló dokumentum;
  • a magyar halottvizsgálati bizonyítványnak vagy a halotti anyakönyvi kivonatnak megfelelő és a fogadó országban szokásos és használatos okirat, amelyen szerepel a halál oka (death certificate);
  • a brit közegészségügyi hatóságok igazolása arról, hogy a holttest szállítható, s hogy a szállíthatósági feltételeknek megfelelő koporsóban került elhelyezésre
  • magyarországi temető befogadó nyilatkozatát, amely igazolja, hogy a holttest hol kerül majd elhelyezésre;
  • hazautazás útvonalát (kiindulási állomás/repülőtér, esetleges átszállás helye(i), érkezési állomás/repülőtér), időpontjait (indulás, átszállás, megérkezés), járatszámokat igazoló jegyek, dokumentumok;
  • autós szállítás esetén a szállító gépjármű adatai (rendszám), útvonala (kompjegy/vonatjegy jegy csatolásával);
  • esetleges kísérő személy(ek) neve, adata(i)
  • FONTOS! Amennyiben a halál oka(i között szerepel) a COVID-19, külön csatolni kell a szállítással megbízott cég képviselőjének nyilatkozatát, hogy a szállítás megfelel az úticél szerinti ország, valamint az utazásban érintett valamennyi tranzitország közegészségügyi előírásainak. A magyar Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vonatkozó eljárásrendjét ide kattintva lehet megtekinteni.  

A halottszállítási engedély kiállításának mindenkori díja a "Fontos Konzuli információk" menüponton belül, a „Konzuli díjak” almenüben megtalálható.

Amennyiben valamennyi fenti dokumentum benyújtásra került, a halottszállítási engedélyt haladéktalanul kiállítjuk. A gördülékeny ügyintézés érdekében kérjük, hogy a lefoglalt időpont előtt legalább 24 órával emailben is küldjék előre a benyújtandó dokumentumokat a konz.lon@mfa.gov.hu címre. Ettől függetlenül a személyes megjelenéskor mindenből be kell mutatni az eredetiket.