Keresés: gado
Keresés: gado
Fontos konzuli információk
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a londoni nagykövetség konzuli hivatala ÚJ CÍMRE költözött:
100 Brompton Road (1. emelet), London, SW3 1ER.
Kérjük, hogy az időpontfoglaláskor kapott viszaigazoló emailt az ügyintézéshez is szíveskedjenek magukkal hozni, mert az abban található QR-kód segítségével tudnak majd bejelentkezni az automatánál, amely jelzi az érkezésüket az ügyintézőnek, valamint kiadja a QR-kódhoz tartozó egyedi hívószámot. Az ügyintéző ezt a hívószámot fogja szólítani, amikor elérkezett az időpontja. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség. Útvonaltervezéshez kattintson ide!
Londonban jelenleg legfeljebb 60 nappal előre foglalhatók időpontok. Előfordulhat, hogy lemondás következtében szabadulnak fel időpontok, ezért érdemes többször visszalátogatni az oldalra. Az ügyfélfogadással kapcsolatos információkért, valamint elérhetőségeinkért kattintson ide!
ÚTLEVÉL IGÉNYLÉSE NAGYKORÚAKNAK
Az alábbi tájékoztató az útlevélkérelem benyújtásának időpontjában 18. életévét betöltött olyan magyar állampolgárokra vonatkozik, akik Magyarországon születtek vagy külföldön történt születésüket Magyarországon már anyakönyvezték.
Amennyiben ezeknek a feltételeknek nem felel meg, de mégis úgy gondolja, hogy magyar állampolgár és jogosult magyar útlevélre, szíveskedjen először a „MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG” menüpontban foglaltakat áttekinteni.
Az igénylendő útlevél jellemzője: aláírást, illetve fényképet és ujjnyomatot tartalmaz.
Kérjük, sorban haladva olvassa el az alcímek alatt található tudnivalókat (ehhez kattintson a + jelekre):
Az útlevél kiállítását az érintett nagykorú személy (vagy a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezett nagykorú nevében eljáró törvényes képviselő /gondnok/) személyesen kérelmezheti.
A fényképet, az ujjnyomatot és az aláírást digitálisan rögzítjük a külképviseleten rendelkezésre álló eszköz segítségével.
Az útlevélkérelem a londoni magyar nagykövetség konzuli hivatalában, személyesen nyújtható be, előzetes időpontfoglalás alapján.
A londoni nagykövetség és annak konzuli hivatala eltérő címen találhatók. Az útlevélügyintézés a konzuli hivatalban folyik, az alábbi címen:
First Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
12. életév felett ujjnyomatok digitális rögzítése szükséges, ezért felnőtt útlevéligénye tiszteletbeli konzulnál nem nyújtható be.
Gondnok általi útlevéligényléskor a cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezett nagykorú személynek is meg kell jelennie.
Amennyiben a kérelmező súlyos egészségi állapota (pl. tartósan ágyhoz kötött beteg) különleges eljárást indokol, ezzel kapcsolatban szíveskedjen e-mailben érdeklődni.
Nincs előzetesen kitöltendő útiokmány-igénylőlap. Az igénylőlapot a bemutatott okmányok és/vagy nyilvántartásban szereplő adatok alapján az ügyintéző tölti ki, majd adja át a kérelmezőnek (vagy gondnokának) aláírásra.
Az ügyintézéshez hozni kell a nagykorú kérelmező minden olyan alábbi okiratát/okmányát, ami rendelkezésre áll:
- az érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt útlevelét;
- útlevél hiányában az érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt személyi igazolványát;
- a fenti okmányok hiányában az eredeti magyar születési anyakönyvi kivonatát;
- a fenti okmányok hiányában az esetleges érvényes magyar vagy külföldi vezetői engedélyét vagy külföldi útlevelét (ideiglenes vezetői engedély nem fogadható el);
- ha az útlevelet más névre kéri, mint ami a korábbi útlevelében/személyi igazolványában szerepel, a névváltozást alátámasztó magyar okiratot (pl. eredeti névváltoztatási okirat, eredeti születési vagy házassági anyakönyvi kivonat);
- a lakcímkártyáját;
- ha a magyar állampolgárságot egyszerűsített honosítással szerezte, a honosítási okiratot.
Doktori cím viselésére irányuló szándék esetén – ha a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban (SZL) a doktori cím még nem szerepel - be kell mutatni a doktori cím viselésére jogosító okiratot, külföldön szerzett doktori cím esetén az annak honosítását tanúsító okiratot, vagy ezek hiteles másolatát.
Amennyiben a nagykorú útlevélkérelmét gondnoka nyújtja be, a gondnoknak hoznia kell továbbá:
- érvényes, személyazonosításra alkalmas okmányát (útlevél vagy EGT-állam személyi igazolványa vagy az Egyesült Királyság / EGT-állam állandó – nem ideiglenes! - vezetői engedélye);
- a gondnokságot elrendelő bírósági határozatot.
Magyar bíróság határozata akkor fogadható el, ha az jogerős.
Brit bíróság határozata akkor fogadható el, ha
- a gondnokolt brit állampolgársággal is rendelkezik és/vagy
- az Egyesült Királyságban van a tényleges, szokásos tartózkodási helye.
A fényképet, az ujjnyomatot és az aláírást digitálisan rögzítjük a külképviseleten rendelkezésre álló eszköz segítségével.
Az alábbi tájékoztatást csak akkor olvassa el, ha a kérelembenyújtáshoz az előző pontban felsorolt dokumentumokat nem tudja bemutatni. Ellenkező esetben folytassa a következő ponttal (Mennyibe kerül).
Ha az előző, le nem járt érvényességű útlevelét nem tudja bemutatni, a konzuli hivatalban jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot kell tennie annak fellelhetőségéről, illetve eltulajdonításáról, elvesztéséről, megsemmisüléséről.
Amennyiben az útlevélkérelem benyújtásakor a kérelmező magyar állampolgárságát okirattal (érvényes vagy 1 éven belül lejárt magyar útlevél, érvényes magyar személyi igazolvány, 3 évnél nem régebbi állampolgársági bizonyítvány, honosítási okirat) nem tudja igazolni, illetve azt a személyiadat- és lakcímnyilvántartás sem igazolja, és:
- a külföldön kötött házassága és/vagy válása Magyarországon már anyakönyvezve van, úgy az útlevélkérelem benyújtható, azonban az új útlevél csak akkor gyártható le, ha az általunk hivatalból indított állampolgársági vizsgálat a kérelmező magyar állampolgárságát igazolja. Az állampolgársági vizsgálat elindításához szükséges adatlapot ide kattintva lehet letölteni. Kérjük, hogy (kéken fogó tollal) kitöltve hozza magával, de aláírni nem szükséges! Hivatalból elvégzendő állampolgársági vizsgálat esetén az útlevéleljárás ideje 6-12 hónappal meghosszabbodik.
A magyar állampolgárság megállapítását követően az útlevélkérelmező bekerül a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba, választása szerint mint „Magyarországon élő magyar állampolgár” VAGY „Külföldön élő magyar állampolgár”. A választásának megfelelő linkre kattintva letöltött adatlapot (kéken fogó tollal) kitöltve szíveskedjen magával hozni. Amennyiben lakcímkártyát is szeretne igényelni, akkor azt az adatlapon szíveskedjen jelezni. A lakcímkártya kiállítására Magyarországon kerül sor a honlap „Konzuli díjak” menüpontjában meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében.
- a külföldön kötött házassága és/vagy válása a magyar anyakönyvi nyilvántartásban még nem szerepel, akkor ezek hazai anyakönyvezéséig nincs lehetőség az útlevélkérelem rögzítésére. Ebben az esetben első körben "Állampolgárság igazolása" ügytípusra szükséges időpontot foglalni. Az állampolgársági eljárásról bővebb tájékoztatást a "MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG" menüpont alatt olvashat.
Az eljárás igazgatási szolgáltatási díj- és konzulidíj-köteles (konzuli költségek), melyet a londoni konzuli hivatalban betéti (debit) bankkártyával kell megfizetni.
A fizetéssel kapcsolatos tudnivalókért, pontos összegekért kattintson ide!
A konzuli hivatalunkban igényelt útlevelet Magyarországon állítják ki. Az eljárás időtartama attól függ, hogy az okmány kézbesítését:
- Magyarországra vagy külföldre, illetve
- személyes átvétellel vagy postán kéri.
Magyarországi személyes átvétel vagy magyarországi címre kért továbbítás esetén a londoni konzuli hivatalnak további teendője nincs. Az útlevélhatóság az elkészült okmányt közvetlenül kézbesíti.
Külföldre kért továbbítás esetén az elkészült okmány szállításának időtartama az eljárás törvényi határidejébe nem számít bele.
A londoni konzuli hivatal az okmányokat beérkezésük sorrendjében dolgozza fel, mielőtt a személyes átvételt kért ügyfeleket értesítené vagy az okmányokat postára adná.
A londoni konzuli hivatalba kért okmányok általában a benyújtástól számított 20-40 napon belül vehetők át. Az eljárás jelzett időtartama meghosszabbodik:
- hiánypótlás elrendelésekor a hiánypótlás teljesítésének időtartamával;
- ha a kérelmező magyar állampolgársága igazolást igényel 6-12 hónappal;
- a nyári hónapokban és a karácsonyi ünnepek körülkb. 10 nappal.
Tekintve, hogy az eljárás időtartama a fenti körülmények miatt az átlagosnál hosszabb is lehet, a kiállított új okmány átvétele és az okmányban foglalt személyes adatok ellenőrzése előtt nem javasolt utazási menetjegyeket (repülőjegy, buszjegy stb.) vásárolni. Az ebből eredő esetleges károkért a konzuli hivatal nem vállal felelősséget.
A konzuli hivatalnak nincs lehetősége beavatkozni az okmány kiállításának menetébe, illetve a kézbesítés módját (postai vagy személyes átvétel) vagy címét sem lehet utólagosan megváltoztatni.
Ha a kérelmezéskor megadott postai cím időközben megváltozik, a kérelmezőnek kell gondoskodnia a várható postai küldemények új címre történő átirányításáról:
- magyarországi címre kért kézbesítéskor a Magyar Postánál;
- egyesült királyságbeli címre kért kézbesítéskor a Royal Mailnél.
Az útlevél érvényessége:
18 év felett |
10 év, amely az útlevél kiállítását megelőző születésnaptól kezdődik (vagyis ténylegesen mindig kevesebb, mint 10 év) |
A kérelem személyes benyújtásához online időpontfoglalás szükséges, az alábbiak szerint:
- „Útlevélkérelem” ügytípusra kell foglalni, ha az előző, érvényes útlevél megvan;
Az ügyintézés időtartama ezesetben: 15 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség
- „Okmányelvesztés bejelentése + új okmány (Útlevél/SZIG)” ügytípusra kell foglalni, ha az előző (érvényes) útlevél megsemmisült, elveszett, vagy azt ellopták.
Az ügyintézés időtartama ezesetben: 20 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség
A foglalást annak a személyes adataival kell megtenni, aki az okmányt kéri. Az igényléssel együtt – anyakönyvezés és hitelesítések kivételével - más ügytípusra is foglalható időpont egyazon ügyfélablakhoz.
Időpont ide kattintva foglalható a londoni konzuli hivatalhoz.
ÚTLEVÉL IGÉNYLÉSE 12-18 ÉV KÖZÖTTI GYERMEKNEK
Az alábbi tájékoztató az útlevélkérelem benyújtásának időpontjában a 12. életévét már betöltött, de még nem 18 éves magyar állampolgár gyermekekre vonatkozik, amennyiben Magyarországon születtek, vagy külföldön történt születésüket Magyarországon már anyakönyvezték (rendelkeznek magyar születési anyakönyvi kivonattal).
Magyar születési anyakönyvi kivonat hiányában először az Anyakönyvi ügyekről szóló menüpontot szíveskedjen áttekinteni.
Az igénylendő útlevél jellemzője: aláírást, illetve fényképet és ujjnyomatot tartalmaz.
Kérjük, sorban haladva olvassa el az alcímek alatt található tudnivalókat (kattintson + jelekre):
Az útlevél kiállítását a kiskorú nevében eljáró törvényes képviselő(k) személyesen kérelmezheti(k).
Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik. Ennek megfelelően a kiskorú törvényes képviselője lehet:
- a szülői felügyeletet együttesen gyakorló mindkét szülő, vagy
- a szülői felügyeletet egyedül gyakorló szülő, vagy
- a kiskorú gyámja.
A szülői felügyeletet a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság, illetve a bíróság eltérő rendelkezése hiányában - együttesen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt. Kivétel, ha a másik szülő felügyeleti joga megszűnt, szünetel vagy azt megszüntették.
Bizonyos feltételekkel elegendő egy szülő (vagy a gyám), de 12 év felett a kiskorúnak is személyesen meg kell jelennie.
A magyarországi házasságkötéssel nagykorúvá vált gyermek (házassági anyakönyvi kivonat bemutatása szükséges) önállóan kérelmezheti magyar útlevelének kiállítását.
Az útlevélkérelem a londoni magyar nagykövetség konzuli hivatalában, személyesen nyújtható be, előzetes időpontfoglalás alapján.
A londoni nagykövetség és annak konzuli hivatala eltérő címen találhatók. Az útlevélügyintézés a konzuli hivatalban folyik, az alábbi címen:
First Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
12-18 év közötti gyermek esetében az ujjnyomatok digitális rögzítése szükséges, ezért az útlevéligény tiszteletbeli konzulnál nem nyújtható be.
A kérelembenyújtás helye és a benyújtásra jogosult személyek száma alapján válassza ki a 3/A vagy 3/B lenyíló menük valamelyikét, majd elolvasása után folytassa a „Mire lesz szükség az ügyintézéshez” menüponttal!
Nincs előzetesen kitöltendő útiokmány-igénylőlap.
Ha a szülők együtt jelennek meg és nyújtják be a gyermekük útlevélkérelmét, az ügyintéző által kitöltött és helyben kinyomtatott kérelemnyomtatvány aláírásával igazolják, hogy a gyermek úti okmánnyal történő ellátásához hozzájárulnak.
Nincs előzetesen kitöltendő útiokmány-igénylőlap.
Ha csak egy szülő (vagy a gyám) jelenik meg és nyújtja be a gyermek útlevélkérelmét, az ügyintéző által kitöltött és helyben kinyomtatott kérelemnyomtatványon a személyesen megjelent szülő (vagy a gyám) aláírásával igazolja, hogy a gyermek úti okmánnyal történő ellátásához hozzájárul. Amennyiben a szülők közösen gyakorolják a szülői felügyeleti jogokat, a távolmaradó szülőnek hozzájáruló nyilatkozatot kell tennie.
A távolmaradó szülő hozzájáruló nyilatkozata megtehető:
(Az elektronikusan megtett nyilatkozattal további teendő nincs, de kérjük, hogy az eljáró szülő hozza magával a QR-kódot tartalmazo visszaigazolást) vagy
A kéken fogó tollal kitöltött és aláírt nyomtatványt a kérelmet benyújtó szülőnek kell a konzuli hivatalban eredetben bemutatnia.
Az útlevéleljárásban a hozzájáruló nyilatkozat felhasználására csak a megtételétől számított 15 napon belül megindított eljárásban van lehetőség.
Amennyiben a kérelmet csak az egyik szülő (egyedül) vagy a gyám nyújtja be személyesen, a hatóság további okiratok bemutatását kérheti az eljárásban (ld. a következő lenyíló menüben)
A kérelembenyújtáskor hozni kell minden olyan alábbi okiratot/okmányt, ami rendelkezésre áll:
- a magyar állampolgár szülő (gyám) érvényes magyar útlevelét vagy személyi igazolványát;
- a nem magyar állampolgár szülő (gyám) érvényes útlevélét vagy EGT-állam által kiállított személyi igazolványát vagy az Egyesült Királyság / EGT-állam által kiállított állandó – nem ideiglenes! - vezetői engedélyét;
- a gyermek eredeti magyar születési anyakönyvi kivonatát;
- a gyermek érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt útlevelét (ha már volt neki);
- útlevél hiányában a gyermek érvényes vagy legfeljebb 1 éven belül lejárt személyi igazolványát (ha van neki);
- a gyermek lakcímkártyáját;
- a magyarországi házasságkötéssel nagykorúvá vált gyermek házassági anyakönyvi kivonatát;
- gyám általi kérelmezés esetén a gyámrendelő határozatot;
- eredeti magyar gyámhatósági határozatot arról, ha a kiskorú gyermek magyar születési anyakönyvi kivonatában képzelt apa neve szerepel;
A felsorolt dokumentumok hiányában kattintson a következő lenyíló menüre (Ha valami hiányzik).
A fényképet, az ujjnyomatot és az aláírást digitálisan rögzítjük a külképviseleten rendelkezésre álló eszköz segítségével.
Az együttesen megjelenő szülők (és a magyarországi házasságkötéssel nagykorúvá vált gyermek) esetében elegendő a fenti okiratok/okmányok bemutatása.
További szükséges dokumentumok, ha csak az egyik szülő jelenik meg a gyermekkel, de a magyar születési anyakönyvi kivonaton mindketten szerepelnek:
- csatolni kell a másik szülő eredeti hozzájáruló nyilatkozatát, VAGY
- a másik szülőre vonatkozóan eredeti közokirattal igazolni kell a szülői felügyelet megszűnését, megszüntetését vagy szünetelését (pl. jogerős bontóítélettel, a szülők bíróság előtti egyezségével, az elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonatával).
Magyar bíróság határozata akkor fogadható el, ha jogerős.
Brit bíróság határozata (pl. child arrangement order) akkor fogadható el, ha
- a gyermek brit állampolgársággal is rendelkezik és/vagy
- az Egyesült Királyságban van a tényleges, szokásos tartózkodási helye, továbbá
- a határozat tartalmazza, hogy a megjelent szülő gondozásában van a gyermek.
A jelen tájékoztatást csak akkor olvassa el, ha a kérelembenyújtáshoz az előző pontban felsorolt dokumentumokat nem tudja bemutatni. Ellenkező esetben folytassa megfelelően a „Mennyibe kerül” menüponttal.
Ha a kiskorú nevében eljáró szülő nem tudja érvényes okmánnyal igazolni a személyazonosságát, akkor először saját részére kell személyi igazolványt vagy útlevelet igényelnie.
Ha a gyermek azért nem rendelkezik magyar születési anyakönyvi kivonattal, mert külföldön történt születése Magyarországon még nincs anyakönyvezve, akkor az Anyakönyvi ügyekről szóló menüpontot szíveskedjen áttekinteni.
Amennyiben a gyermek külföldön történt születése Magyarországon már anyakönyvezve van, de az útlevélkérelem benyújtásakor a gyermek magyar állampolgárságát okirattal (érvényes vagy egy éven belül lejárt magyar útlevél, érvényes személyi igazolvány, 3 évnél nem régebbi állampolgársági bizonyítvány, honosítási okirat) nem tudja igazolni és azt a személyiadat- és lakcímnyilvántartás sem igazolja (a gyermek sosem rendelkezett lakcímkártyával), az útlevélkérelem ugyan benyújtható, de az új útlevél csak akkor gyártható le, ha a konzul által hivatalból indított állampolgársági vizsgálat a gyermek magyar állampolgárságát igazolja.
Hivatalból elvégzendő állampolgársági vizsgálat esetén az útlevéleljárás ideje 6-12 hónappal meghosszabbodik. Az állampolgársági vizsgálat elindításához szükséges adatlapot ide kattintva lehet letölteni. Kérjük, hogy a gyermek adataival (kéken fogó tollal!) kitöltve hozza magával, de aláírni nem szükséges!
A magyar állampolgárság megállapítását követően a gyermek bekerül a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba –, a törvényes képviselők választásától függően mint „Magyarországon élő magyar állampolgár” VAGY „Külföldön élő magyar állampolgár”. A választásának megfelelő linkre kattintva letöltött adatlapot (kéken fogó tollal) a gyermek adataival kitöltve szíveskedjen magával hozni. Felhívjuk a figyelmet, hogy magyarországi címre akkor lehet kérni a gyermek nyilvántartásba vételét, ha a szülők, illetve a magyar állampolgár szülő nem jelentették be a külföldi letelepedésüket, vagyis legalább az egyik szülő lakcímkártyáján magyarországi cím szerepel. Külföldi címre pedig abban az esetben lehet kérni a nyilvántartásba vételt, ha a szülők, illetve a magyar állampolgár szülő bejelentették a külföldi letelepedésüket, vagyis legalább az egyik szülő magyar lakcímkártyáján külföldi cím szerepel.
Amennyiben lakcímkártyát is szeretnének igényelni a gyermeknek, akkor azt az adatlapon szíveskedjenek jelezni. A lakcímkártya kiállítására Magyarországon kerül sor a honlap „Konzuli díjak” menüpontjában meghatározott igazgatási szolgáltatási díj megfizetése ellenében. Az új lakcímkártya kérhető a konzulátusra, vagy magasabb igazgatási szolgáltatási díjért magyarországi postai címre is.
Abban az esetben, ha a gyermek előző, le nem járt érvényességű útlevelét nem tudja bemutatni, a törvényes képviselő(k)nek a konzuli hivatalban jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatot kell tenni annak fellelhetőségéről, illetve eltulajdonításáról, elvesztéséről, megsemmisüléséről.
Az eljárás igazgatási szolgáltatási díj- és konzulidíj-köteles (konzuli költségek), melyet a londoni konzuli hivatalban betéti (debit) bankkártyával kell megfizetni.
A fizetéssel kapcsolatos tudnivalókért, illetve pontos összegekért kattintson ide!
A konzuli hivatalunkban igényelt útlevelet Magyarországon állítják ki. Az eljárás időtartama attól függ, hogy az okmány kézbesítését:
- Magyarországra vagy külföldre, illetve
- személyes átvétellel vagy postán kéri.
Magyarországi személyes átvétel vagy magyarországi címre kért továbbítás esetén a londoni konzuli hivatalnak további teendője nincs. Az útlevélhatóság az elkészült okmányt közvetlenül kézbesíti.
Külföldre kért továbbítás esetén az elkészült okmány szállításának időtartama az eljárás törvényi határidejébe nem számít bele.
A londoni konzuli hivatal az okmányokat beérkezésük sorrendjében dolgozza fel, mielőtt a személyes átvételt kért ügyfeleket értesítené vagy az okmányokat postára adná.
A londoni konzuli hivatalba kért okmányok általában 20-40 napon belül vehetők át. Az eljárás jelzett időtartama meghosszabbodhat:
- hiánypótlás elrendelésekor a hiánypótlás teljesítésének időtartamával;
- ha a kérelmező magyar állampolgársága igazolást igényel (kb. 6-12 hónappal);
- a nyári hónapokban és a karácsonyi ünnepek körül (kb. 10 nappal);
- bizonyos esetekben a magyar anyakönyvi kivonattal még nem rendelkező gyermek esetén az anyakönyvezés időtartamával.
Tekintve, hogy az eljárás időtartama a fenti körülmények miatt az átlagosnál hosszabb is lehet, a kiállított új okmány átvétele és az okmányban foglalt személyes adatok ellenőrzése előtt nem javasolt utazási menetjegyeket (repülőjegy, buszjegy stb.) vásárolni. Az ebből eredő esetleges károkért a konzuli hivatal nem vállal felelősséget.
A konzuli hivatalnak nincs lehetősége beavatkozni az okmány kiállításának menetébe, illetve a kézbesítés módját (postai vagy személyes átvétel) vagy címét utólag megváltoztatni.
Ha a kérelmezéskor megadott postai cím időközben megváltozik, a kérelmezőnek kell gondoskodnia a várható postai küldemények új címre történő átirányításáról:
- magyarországi címre kért kézbesítéskor a Magyar Postánál;
- egyesült királyságbeli címre kért kézbesítéskor a Royal Mailnél.
Az útlevél érvényessége:
12-18 éves életkor között |
5 év |
A kérelem személyes benyújtásához online időpontfoglalás szükséges, az alábbiak szerint:
- a londoni konzuli hivatalban „Útlevél igénylése” ügytípusra kell foglalni, ha az előző útlevél megvan;
Az ügyintézés időtartama: 15 perc.Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
- a londoni konzuli hivatalban „Okmányelvesztés bejelentése + új okmány (Útlevél/SZIG)” ügytípusra kell foglalni, ha az előző útlevél megsemmisült, elveszett, vagy azt ellopták;
Az ügyintézés időtartama: 20 perc.Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
A foglalást annak a kiskorúnak a személyes adataival kell megtenni, akinek az útlevelet kérik. Az útlevéligényléssel együtt – anyakönyvezés és hitelesítések kivételével - más ügytípusra is foglalható időpont ugyanazon ügyfélablakhoz.
Időpont ide kattintva foglalható a londoni konzuli hivatalhoz.
Rendezvénysorozat a londoni magyar nagykövetség és a Magyar Kulturális Központ szervezésében az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a londoni magyar Nagykövetség és a Magyar Kulturális Központ nagyszabású rendezvénysorozattal készült.
A rendezvénysorozat 2016. október 18-án a brit fotográfus, John Sadovy Magyar Szabadság Éve – 1956 című fotókiállítás megnyitójával kezdődött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével.
A következő napon, 2016. október 19-én a nagykövetség nagyszabású nemzeti ünnepi fogadást rendezett a patinás Guildhall-ban, ahol Miniszter úr brit partnerével, Boris Johnsonnal közösen beszédet mondott. Ünnepi beszédében Miniszter úr kijelentette: Magyarország mindig harcba szállt szabadságáért és önrendelkezéséért, akár szélsőséges túlerővel szemben is. Elég egy pillantást vetni Magyarország történelmére annak megállapítására, hogy a magyar nép a szabadságharcosok népe. Miniszter úr szerint Magyarország mindig hálás lesz Nagy-Britanniának és Londonnak, amiért 1956 után sok magyart befogadott és második otthonukká vált és Magyarország büszke lesz az itt élő magyarokra, akik hozzájárultak ennek a csodálatos országnak a sikeréhez.
Ügyfélkapu ügyintézés
1., Mi az Ügyfélkapu/Ügyfélkapu+?
Az ügyfélkapu a kormányzat elektronikus azonosító rendszere, mely biztosítja a felhasználók számára, hogy egyszeri belépéssel kapcsolatba léphessenek az elektronikus közigazgatási ügyintézést és szolgáltatást nyújtó szervekkel. Ügyfélkaput bármely természetes személy létesíthet, állampolgárságtól függetlenül.
Figyelem! 2025. január 16-tól az ügyfélkapu szolgáltatás Ügyfélkapu+ néven működik, ami azt jelenti, hogy az eddigi egyfaktoros (felhasználónév és jelszó) belépést felváltja a kétfaktoros azonosítással (felhasználónév, jelszó és autentikátor által generált kód) történő belépés.
Az átállásról és az Ügyfélkapu+ szolgáltatásról további információ a https://ugyfelkapu.gov.hu/sugo/s-bejelentkezes/s-felhasznalonev-es-jelszo/s-uk_megszunese_240116, a https://kau.gov.hu/dap/sugo/ugyfelkapu és a https://kau.gov.hu/dap/sugo/ugyfelkapu-plusz oldalakon érhető el.
2., Milyen kérelmet lehet beadni a konzulátuson?
A konzulátuson lehetőség van:
- az első ügyfélkapu nyitásának kezdeményezésére (amit nem előzött meg online ideiglenes regisztráció),
- korábbi ügyfélkapu törlésére
- ügyfélkapu adatok módosítására.
Amennyiben online ideiglenes ügyfélkaput létesített, két megoldás lehetséges:
- Törölnie/töröltetnie kell az online ideiglenes ügyfélkapu regisztrációját.
- Nem tesz semmit, megvárja a 30 napot, amikor a regisztráció megszűnik, és ez után kérelmezi személyesen a Konzulátuson a ügyfélkapu regisztrációt.
3., Kérelem benyújtása a konzulátuson
A kérelem benyújtására kizárólag személyesen, előzetes időpont egyeztetés alapján kerülhet sor. Az online időpontfoglalásról az „Ügyfélfogadás, elérhetőségek, időpontfoglalás” menüpontban található bővebb tájékoztatás.
A foglalásnál az "Ügyfélkapu regisztráció" pontot kell kiválasztani. A személyek számánál nincs mód több személy beírására. Amennyiben több személy szeretne külön-külön eljárásokat kezdeményezni, úgy több önálló időpontot kell lefoglalni.
Az ügyfélkapu regisztráció feltételei:
- adatlap kitöltése (helyben biztosítjuk)
- a személyazonosításra alkalmas és érvényes hatósági igazolvány
- magyar állampolgárok esetében: személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy 2001. január 1. után kiállított kártya formátumú jogosítvány;
- EGT állampolgárok esetében: EGT-s személyazonosító igazolvány vagy útlevél;
- más külföldi állampolgárok esetében: útlevél bemutatása szükséges.
Ügyfélkapu létesítéséhez érvényes e-mail cím szükséges.
A regisztrációs eljárás díj- és illetékmentes.
Személyesen kezdeményezett, sikeres regisztrációt követően a rendszer 5 napig érvényes, egyszer használatos aktiváló kódot küld az ügyfél e-mail címére, melynek segítségével saját jelszó képezhető. Az 5 nap eltelte után a Kormányzati Portál elfelejtett jelszó funkciójának segítségével 60 napon belül van lehetőség új aktiváló kód kérésére. Ellenkező esetben a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
4., Mit érdemes még tudni?
Személyes megjelenés esetén a regisztrációs szerv azonosítja az ügyfelet és létrehozza az Ügyfélkapuját. A sikeres regisztrációt követően – a megadott e-mail címre érkező – ún. egyszer használható aktiváló kód segítségével kell az Ügyfélkaput aktiválni.
Az aktiválás során meg kell adnia felhasználói nevét és új, választott jelszavát, amelynek érvényességi ideje maximum két év (rövidebb érvényességi időt is beállíthat).
A saját jelszó képzése után az ügyfélkapun keresztül a szolgáltatások teljes köre elérhető. Az ügyfélkapu határidő nélkül érvényes. A Kormányzati Portál elfelejtett jelszó funkciójával új, egyszer használatos aktiváló kódot lehet igényelni, mely 5 napig érvényes. A felhasználói nevet és jelszót védeni kell a jogosulatlan hozzáféréstől. Az ügyfélkapu regisztráció során lehetőség van a proaktív szolgáltatás igénybevételére, melynek során a megadott e-mail címre értesítés érkezik a kártya formátumú személyazonosító igazolvány, az útlevél, a kártya formátumú vezetői engedély, valamint a forgalmi engedély érvényességi idejének lejáratáról.
A Kormányzati Ügyfélvonal elérhetőségei:
E-mail: 1818@1818.hu
Tel: +36 (1) 550-1858
Web: https://1818.hu
Üzleti információk
Üzleti információk
A londoni Nagykövetség keretein belül működő Külgazdasági Iroda általános gazdaságdiplomáciai és külgazdasági tevénykenységet végez, feladata – többek között – a magyar export fejlesztésével, a Magyarországra irányuló külföldi befektetésekkel, és a magyarországi vállalatok tőkekihelyezésével összefüggő feladatok ellátása, valamint gazdaságdiplomáciai tevékenység végzése az Egyesült Királyságban.
Az alábbiakban az Egyesült Királyságban történő cégalapításról és fontosabb kapcsolódó kérdéseiről (adó, bankszámla) vonatkozásairól talál tájékoztatást, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy a tájékoztatás nem minősül konkrét jogi, adózási vagy pénzügyi tanácsadásnak, célja az orientáció és a figyelemfelhívás.
Cégalapítás az Egyesült Királyságban
Az üzleti vállalkozások tájékoztatására létrejött, folyamatosan frissülő brit kormányzati honlapon, a Business Link portálon, angol nyelven, részletekbe menő alapinformációkat talál a cégalapítással kapcsolatosan. A cégalapítás a magyar eljáráshoz hasonlóan történik, a vállalkozást a megfelelő forma és cégnév kiválasztását követően az előírt dokumentumok illetékes hatósághoz megküldésével, amennyiben szükséges alaptőke szolgáltatásával és a hatóság jóváhagyásával (bejegyzés) lehet alapítani. A cégeljárás illetékköteles, mértéke függ a cégformától és a bejegyzési eljárás módjától (papír alapú, online). Az illetékek mértékével kapcsolatban a Díjtáblázat nyújt eligazítást.
Ügyvédi közreműködés
Fontos különbség a hazai szabályozáshoz képest, hogy a cégalapításhoz nem kötelező az alapító okiratok ügyvédi ellenjegyzése, azonban az okiratok konkrét megszövegezéséhez igénybe vehető és a bonyolultabb társasági formáknál ajánlott is brit ügyvéd közreműködése.
Cégeljárás módja
A cégeljárás, szintén hasonlóan a hazai gyakorlathoz, főszabályként elektronikusan zajlik. Megjegyezzük ugyanakkor, hogy egyes társasági formák (pl. Limited Partnership) továbbra is csak papír alapú nyomtatvány segítségével alapíthatók. A szükséges nyomtatványokat és a cégjegyzék bejegyzéseit (alapítás, módosítás, törlés) az ország teljes területére kiterjedő illetékességgel a Companies House („brit Cégbíróság”) kezeli.
A Companies House weboldala további tájékoztatást is nyújt a bejegyzés, változásbejegyzés és későbbi adatszolgáltatás (pl. pénzügyi adatszolgáltatás, beszámolók) a társaság megszüntetése (cégjegyzékből való törlés), eljárási illetékek valamint a mulasztásokhoz kapcsolódó esetleges bírságok kapcsán. Az alapítást követően bármikor van lehetőség az ún. Webfiling szolgáltatás igénybe vételére, mely a változásbejegyzéseket online, gyorsabban és olcsóbban végzi el.
A brit ügyvédeken kívül a cégbejegyzést „bejegyzési csomagok” vásárlásával illetve kifejezetten ezzel a céllal működő ügynökök (Ügynökök (Formation agents) listája) vagy könyvelők segítségével is lehetséges és bevett gyakorlat intézni.
Engedélyek, biztosítás
Felhívjuk a figyelmet, hogy egyes üzleti tevékenységek végzése általában is, illetve egyes üzlethez nem szükségszerűen kapcsolódó résztevékenységek (munkavállaló foglalkoztatása, adattovábbítás, kamerahasználat, vasárnapi nyitva tartás stb.) engedélykötelesek lehetnek, mely engedélyek szükségessége és tartalma eltérő az Egyesült Királyság tagországaiban (Anglia, Wales, Skócia és Észak-Írország). További fontos követelmény, hogy egyes tevékenységek csak kötelező felelősségbiztosítás birtokában végezhetőek (munkáltatói felelősségbiztosítás, jármű és szakmai felelősségbiztosítások).
Cégbejegyzés hatálya, üzleti tevékenység megkezdése
Kiemelendő, hogy brit cég kizárólag a bejegyzése napjától végezhet üzleti tevékenységet, a brit jog hazai társaságai kapcsán nem ismeri az előtársaság intézményét, a cég egyoldalúan (szerződéseben, nyilatkozattal) sem vállalhat kötelezettségeket megalapítása (létrejötte előtti) kötelezettségek teljesítésére. Természetesen bejegyzett magyar cég nevében lehetséges a brit jog szerint is kötelezettséget vállalni és szerződéseket kötni.
Cégalapításhoz kapcsolódó egyéb általános kérdések
Áfaregisztráció
A cég a bejegyzés aktusával alanyi áfamentes (áfakörön kívüli) statust kap. Külön ÁFA (VAT) regisztrációra, csak akkor van szükség, ha a vállalkozás várható forgalma meg fogja haladni a 85.000 fontot egy évben vagy bármely folyamatos 12 hónapban. Fontos információ, hogy az Egyesült Királyság (Magyarországgal ellentétben) nem ad ki közösségi adószámot alanyi adómentes cégek Európai Uniós tranzakcióira, így az alanyi áfamentes statust fel kell adni, ha közösségi adószám szükséges a társaság számára.
Társasági adó
A Companies House a cég megalakulásának tényéről értesíti a székhely szerint illetékes adóhivatalt, ami 2-6 héten belül megküldi a cég székhelyére az adóazonosító adatokat a társasági adóval kapcsolatosan. Az adóregisztrációt kizárólag online lehet és kell elvégezni az adóhivatal erre kialakított felületén. Az adóregisztráció során, illetve a későbbi ügyintézésnél is van lehetőség ügynököt („Tax Agent”) meghatalmazni, hogy a cég adóügyeiben eljárjon.
Bankszámla
A cég működéséhez szükséges külön a céghez tartozó bankszámla, melyet közvetlenül az alapítást követően célszerű megnyitni. A vállalati bankszámlanyitáshoz nincsen szüksége angol lakcímre, de az igazgató személyazonosságát és lakcímét igazolni kell a bank által elfogadott okmányokkal. Az Egyesült Királyságban vezetett bankszámla nem követelmény, azt más országban is meg lehet nyitni, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy a banki követelmények, ügyintézés és adatszolgáltatás az adott bank üzletpolitikájának és a mindenkor változó szabályzatnak is a függvénye, többek között a bank kérhet nemzetközileg hitelesített cégkivonatot illetve, különösen brit bankszámla esetén előírhat személyes megjelenési kötelezettséget a bankszámla megnyitásához.
Munkáltatói regisztráció
Ún. PAYE regisztrációra (PAYE) akkor van szükség, ha a cég munkabért (alkalmazotti, ügyvezetői) kíván fizetni (akár a tulajdonosnak is). A brit adóhatóság a regisztrációt követően PAYE Reference (azaz munkáltatói referencia) számot bocsát ki, amit a bérszámfejtésnél, illetve a munkáltatói járulékok fizetésénél kötelező használni.
A fentiek általános eligazításként szolgálnak, kérjük, hogy konkrét piaci ismeretekkel és üzleti partnerekkel kapcsolatos kérdése esetén, forduljon hozzánk bizalommal a lenti elérhetőségek egyikén.
Az Egyesült Királyságban forgalmazott termékek CE jelölése
A Department for Business, Energy & Industrial Strategy - BEIS közleménye szerint a CE jelölés az Angliában, Walesben és Skóciában forgalmazott legtöbb termék esetében 2022. december 31-ig maradhat használatban, ezt követően az UKCA (UK Conformity Assessed) jelölés válik kötelezővé. Az UKCA jelölés már 2021. január 1-jétől, így jelenleg is használható, ezért a brit kormány arra ösztönzi az érintett vállalatokat, hogy mihamarabb térjenek át az UKCA használatára.
Az orvosi eszközökön az UKCA jelölést 2023. január 1. helyett, 2023. július 1-től kötelező használni. A vasúti szabvány-átjárhatóság (rail interoperability), épületépítési termékek, illetve civil pirotechnikai termékek Nagy-Britanniában való értékesítésére szintén egyedi szabályozás vonatkozik.
Az UKCA jelölés a legtöbb olyan termékre vonatkozik, amely korábban CE jelölést igényelt. Ezen termékek listája az alábbi linken érhető el. Ezeken kívül Az UKCA használata kötelező lesz az aeroszol termékeken is, amelyek korábban fordított epszilon jelzést kaptak a CE jelölés helyett
Az UKCA jelölés az EU piacokon nem elfogadott, ott továbbra is a CE jelölés marad kizárólagos használatban.
Az UKCA jelölés magában nem használható az észak-ír piacon, helyette az UKNI (United Kingdom Northern Ireland) jelölés lesz használatban. Az UKNI jelölés azon termékeken is használandó, amelyek továbbra is CE jelölést igényelnek. Azok a termékek, amelyek mind CE, mind UKNI jelöléssel vannak ellátva, nem értékesíthetők az EU piacon. A CE jelöléssel ellátott termékek az észak-ír piacon továbbra is elfogadottak, önálló megfelelési nyilatkozat, illetve EU-s értékelő szervezet által jóváhagyott termékek esetében egyaránt.
A BEIS által, a témában szervezett online tájékoztatók időpontjait az alábbi linken érik el:
Exportőrök, áruszállítmányozók és logisztikai szolgáltatást nyújtó cégek figyelmébe. Fontos változások az áruforgalomban 2022. január 1-től
Az EU-UK/UK-EU relációban történő áruszállításokhoz kapcsolódó vámalakiságok és vámellenőrzések vonatkozásában 2022. január 1-től bevezetésre került a brit Áruszállítási Ellenőrzési Elektronikus Rendszer, az ún. Goods Vehicle Movement Service (GVMS). Szintén fontos változás, hogy az állat- és növény-egészségügyi ellenőrzések (SPS) alá tartozó termékek esetében új szabályok lépnek életbe: ellenőrzik az előjelentési kötelezettség betartását és valamennyi termék esetében a teljeskörű vámáru-nyilatkozatok meglétét is. Az előjelentésnek a tervezett belépés előtt egy nappal, de min. 4 órával korábban meg kell történnie.
A brit kormány weboldalán magyar nyelven is elérhető, legfrissebb információk:
A Külgazdasági és Külügyminisztérium anyagi támogatásával elkészült a brit vámhatóság tájékoztató anyagainak fordítása is. A magyar felirattal közzétett videók és számos hasznos információ a Magyar Vámügyi Szövetség weboldalán és új Youtube csatornáján érhető el:
https://mvsz.eu/index.php/item/1443-brit-aruszallitashoz-kapcsolodo-informaciok
https://www.youtube.com/watch?v=a3zhJuzxYh8&feature=youtu.be
https://www.youtube.com/watch?v=xtfc5yKuAZE&feature=youtu.be
A teljes áruforgalmat szabályozó új rendszer (Borders Operating Model) angol nyelvű leírása:
Külgazdasági Iroda
Cím: 46 Eaton Place, SW1X 8BY, London
E-mail: trade.london@mfa.gov.hu
Fórum a nagykövetségen 2017. április 11-én
Tisztelt Honfitársaink!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet és Cserjés Edina vezető konzul 2017. április 11-én 18 órakor fórumot tart az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok számára.
Az Egyesült Királyság 2017. március 29-én hivatalosan is jelezte kilépési szándékát az Európai Unióból, amelynek következtében elindul egy tárgyalási folyamat a kilépés feltételeiről és a további együttműködés alapjairól. Az Egyesült Királyság a tárgyalási folyamat várhatóan két éves időtartama során még az Európai Unió tagja, ezért a kilépés pillanatáig jogi helyzete változatlan, vagyis a jelenlegi uniós szabályok, beleértve a munkavállalók és diákok jogait továbbra is érvényesek. A tárgyalási folyamatok során határozza meg az Európai Unió és az Egyesült Királyság, hogy a jelenlegi tartózkodási és munkavállalási szabályokban a kilépést követően milyen változások következnek majd be.
A londoni magyar nagykövetségen tartandó beszélgetés célja, hogy megismerjük az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgároknak a kilépési folyamat következtében előállt új helyzettel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, esetleges javaslatait.
Az eseményre regisztrálni - a terem befogadóképessége erejéig - a következő oldalon lehet: https://www.eventbrite.com/e/forum-tickets-33302085434 .
Helyszín: Eaton Place 35, SW1X 8BY, London
Dátum: 2017. április 11. 18.00
Anyasági támogatás, Babakötvény
I. ANYASÁGI TÁMOGATÁS
Az anyasági támogatás egyszeri ellátás, amelynek gyermekenkénti összege jelenleg 64.125 forint, ikergyermek esetén gyermekenként 85.500 forint. Jellege szerint ún. „kelengyepénz", amely az újszülött gyermekre tekintettel jár.
A támogatást a magyar származású vagy magyar állampolgárságú gyermekre tekintettel a támogatásra jogosult vér szerinti anya/örökbefogadó szülő/gyám (továbbiakban: édesanya) - állampolgárságától függetlenül - igényelheti, amennyiben a gyermek 2017. június 30. után született, a gyermek születésétől számított hat hónapon belül. A kérelmet az édesanya a magyar állampolgárságú, hazailag anyakönyvezendő (vagyis külföldön született) gyermekek esetében akkor is benyújthatja, ha a születés hazai anyakönyvezése még nem történt meg.
Az anyasági támogatás iránti kérelmet a lap aljáról letölthető adatlapon lehet benyújtani. Amennyiben a kérelmet a konzulátuson kívánják benyújtani, úgy kérjük, hogy az időpontra a hiánytalanul kitöltött adatlapot is hozzák magukkal! A kérelmező édesanyának be kell mutatnia a személyazonossága igazolására alkalmas érvényes arcképes igazolványát (útlevél, szig, jogosítvány), valamint a gyermek születési anyakönyvi kivonatát. Örökbefogadó szülő, valamint gyám által benyújtott kérelem esetén csatolni kell az örökbefogadást engedélyező gyámhatósági határozatot, illetőleg a gyámkirendelő határozatot is.
Fontos, hogy az igénylőlapokon ne tüntessenek fel magyar lakcímet, még akkor sem, ha egyébként állandó lakhelyük Magyarországon van, mivel ebben az esetben a belföldi kérelmezőkre vonatkozó szabályok szerint lehetne a kérelmet beadni. Mindig a tényleges életvitel szerinti tartózkodás helyszíne az irányadó, ezt valamilyen okirattal alá kell támasztani (pl. külföldi közüzemi számla, külföldi címet tartalmazó személyi okmány) a kérelem mellékleteként. Bár az igénylőlapon nem szerepel külön rubrika, az Államkincstár kéri a külföldi számlaszám mellett az IBAN kód szerepeltetését a 21. pontnál, vagy kérik az IBAN-t tartalmazó bankszámlakivonat csatolását a kérelem mellé.
Amennyiben több mint hat hónap telt el a születés óta, úgy igazolási kérelem beadásának van helye. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 53.§ (3) bekezdése alapján a mulasztásról való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követően, de legkésőbb az elmulasztott határidő utolsó napjától számított 45 napon belül lehet igazolási kérelmet előterjeszteni. Jogszabály alapján az igazolási kérelemben az esetleges akadályoztatás tényéről kell nyilatkozni, ugyanakkor ha a gyermek születésétől számítva 1 év már eltelt, úgy igazolási kérelem sem adható be.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási kérelem elbírálásában, kiutalásában a konzul nem játszik szerepet, kizárólag a kérelem átvételénél és továbbításánál működik közre.
Figyelem! A kérelem - ügyfélkapu regisztrációt követően - ide kattintva elektronikusan is benyújtható, illetőleg postai úton is beküldhető (Magyar Államkincstár Családtámogatási és Egészségbiztosítási Főosztályának címezve, 1081 Budapest, Fiumei út 19/A.).
Amennyiben mégis személyesen kívánja benyújtani a kérelmet, akkor időpontot kell foglalni valamelyik egyesült királyságbeli hivatásos képviselethez (London, Manchester vagy Edinburgh) a https://konzinfoidopont.mfa.gov.hu oldalon keresztül. A kérelem önállóan is benyújtható, vagy akár a születés hazai anyakönyvezése iránti kérelemmel együttesen is, azonban a személyes benyújtáshoz mindenképp szükséges az előzetes időpontfoglalás.
A Magyar Államkincstár közvetlenül gondoskodik a kérelmek befogadásáról, feldolgozásáról, valamint a kérelem elfogadását követő nyolc napon belül a támogatás kiutalásáról is. Az ügyfelek részére az Államkincstár a koldokzsinor@allamkincstar.gov.hu címen nyújt közvetlenül tájékoztatást.
Az Államkincstár javasolja, hogy lehetőség szerint minden esetben a bankszámlás utalást válasszák az ügyfelek.
A vonatkozó jogszabályokat az Államkincstár oldalán lehet elérni: https://cst.tcs.allamkincstar.gov.hu/ell%C3%A1t%C3%A1sok/anyas%C3%A1gi-t%C3%A1mogat%C3%A1s/jogszab%C3%A1lyok.html
II. FIATALOK ÉLETKEZDÉSI TÁMOGATÁSA (FÉTÁM) - ún. "Babakötvény"
A kérelmet a gyermek születését követően lehet benyújtani. Az életkezdési támogatás legkorábban 2018. január 1. napjától igényelhető a 2017. június 30. napja után született gyermekek után. A FÉTÁM kérelemről az anyasági támogatással közös formanyomtatvány harmadik oldalán kell nyilatkozni, de a FÉTÁM időkorlát nélkül önállóan is igényelhető, amelyhez külön formanyomtatványt kell kitöltetni (letölthető a lap alján).
Figyelem! A kérelem - ügyfélkapu regisztrációt követően - ide kattintva elektronikusan is benyújtható, illetőleg postai úton is beküldhető (Magyar Államkincstár Családtámogatási és Egészségbiztosítási Főosztályának címezve, 1081 Budapest, Fiumei út 19/A.).
Amennyiben mégis személyesen kívánja benyújtani a kérelmet, akkor időpontot kell foglalni valamelyik egyesült királyságbeli hivatásos képviselethez (London, Manchester vagy Edinburgh) a https://konzinfoidopont.mfa.gov.hu oldalon keresztül.
Magyar állampolgárságú, már anyakönyvezett gyermek esetén a gyermek magyar, személyazonosításra alkalmas igazolványának (ESZIG/SZIG vagy ennek hiányában Útlevél), valamint a kérelmező (szülő vagy más törvényes képviselő) személyazonosításra alkalmas igazolványának másolatát is be kell mutatni. Örökbefogadó szülő, valamint gyám által benyújtott kérelem esetén csatolni kell továbbá a fentieken túl az örökbefogadást engedélyező gyámhatósági határozatot, illetőleg a gyámkirendelő határozatot is.
Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy az életkezdési támogatás letéti számlán nyilvántartott összege Start-számla nyitásával gyarapítható. Start számla külképviseleten keresztül nem igényelhető! Ha azt a szülő vagy hozzátartozó kezdeményezi, az életkezdési letéti számlán elhelyezett egyszeri életkezdési támogatás átkerül a gyermek részére a Magyar Államkincstárnál nyitott értékpapírszámlára, amelyre a szülő és más hozzátartozó további összegeket fizethet be. A befizetések után állami kamattámogatás jár, amelynek mértéke az éves szülői és hozzátartozói befizetések 10 %-a, de legfeljebb évi 6 000 forint. A Start-számlán lévő megtakarításokat a Magyar Államkincstár automatikusan Babakötvény típusú állampapírba fekteti, amely az életkezdési letéti számlánál 3 százalékponttal magasabb kamatprémiumot fizet.Start-számla nyitható továbbá a 2017. július 1. napját megelőzően született, ezért egyszeri életkezdési támogatásra nem jogosult, de az egyéb jogosultsági feltételeknek megfelelő gyermek részére is, 25.000 forint kezdő befizetéssel. A gyermek ez esetben jogosult a Startszámla megnyitásával járó egyéb kedvezményekre.A Start-számla személyesen nyitható a Magyar Államkincstár bármely állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatán. Magyarország határaihoz közel több mint 80 államkincstári ügyfélszolgálat működik, ahol a FÉTÁM-hoz kapcsolódóan Start számlát lehet nyitni. (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/ugyfelszolgalatok/szolgaltatasok-megyenkent/70/)
III. Letölthető tájékoztatók, adatlapok [kérjük, hogy az adatlapokat mindig kéken fogó tollal szíveskedjen kitölteni, aláírni, valamint keltezni (aláírás helye, ideje)]:
Honvédelmi delegáció látogatása Londonban
Dr. Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka és Dr. Papp Ferenc, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Koordinációs Főosztályának vezetője vezetésével delegáció érkezett Londonba 2018. február 6-8. között.
A delegáció meglátogatta a King’s Troop Royal Horse Artillery csapatát a Wellington laktanyában és a parancsnokkal fogadta a díszlövések végrehajtására kivonuló csapatok tisztelgését. A delegáció később részt vett a királynő trónra lépésének alkalmából tartott díszlövéseken is a Green parkban.
Sean Crane nyugalmazott dandártábornok, a Honourable Artillery Company vezetője vendégül látta a delegációt az Artillery House-ban és bemutatta az ünnepi díszlövésekhez használt eszközöket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet vacsorát adott a delegáció és az őket fogadó brit alakulatok parancsnokainak tiszteletére.
Brexit fórum, az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok számára
Tisztelt Honfitársaink!
A londoni magyar nagykövetség a brit belügyminisztérium (Home Office) és az Európai Unióból való kilépés koordinálásáért felelős minisztérium (DExEU) munkatársainak részvételével 2018. április 26-án 18:00 órakor fórumot tart az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok számára.
Az Egyesült Királyság 2017. március 29-én hivatalosan is jelezte kilépési szándékát az Európai Unióból, amelynek következtében elindult egy tárgyalási folyamat a kilépés feltételeiről és a további együttműködés alapjairól. Az Egyesült Királyság a tárgyalási folyamat időtartama során még az Európai Unió tagja, ezért a kilépés pillanatáig jogi helyzete változatlan, vagyis a jelenlegi uniós szabályok - beleértve a munkavállalók és diákok jogait - továbbra is érvényesek. A kilépést követően érvényes előírásokról a 27 tagállamnak és a briteknek a tárgyalások folyamán kell megegyezni, ennek során Magyarország számára kiemelt szempont az Egyesült királyságban élő magyar állampolgárok érdekvédelme.
A londoni magyar nagykövetségen tartandó mostani beszélgetés célja, hogy az eddig napvilágot látott információkon túl az illetékes brit hatóságoktól közvetlen tájékoztatást kapjunk az uniós állampolgárok jogainak alakulásáról, illetve a jelenlegi tartózkodási és munkavállalási szabályok változásairól a Brexitet követően, továbbá, hogy megismerjük az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgároknak a kilépési folyamat következtében előállt új helyzettel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, esetleges javaslatait (amelyekre a brit hatóságok ott helyben válaszolni is tudnak).
Az eseményre regisztrálni - a terem befogadóképessége erejéig - a következő oldalon lehet: https://www.eventbrite.com/e/lakossagi-forum-tickets-44674303043
Helyszín: Eaton Place 35, SW1X 8BY, London
Dátum: 2018. április 26. 18:00
Szolgáltatásbővítés
Szolgáltatásbővítésünk részeként új időpontokat szabadítottunk fel az Önök számára útlevél, személyi igazolvány és anyakönyvezési ügyekben. Kérjük, keressék fel nagykövetségünk honlapját és az új időpontokra szóló foglalásukat azon keresztül tegyék meg.
Munkánkat és mások ügyintézését segítik elő azzal, ha az új időpont igénylését követően előző időpontfoglalásukat rögtön törlik a rendszerünkből. Ezt megtehetik az előző foglalásról küldött visszaigazoló e-mailünkben megadott törlési lehetőségre kattintva, vagy ha ilyen visszaigazolás nem érkezett, akkor törlési igényüket jelezhetik nekünk a konz.lon@mfa.gov.hu e-mail címre küldött levélben is.
Együttműködésüket hálásan köszönjük!
A londoni magyar nagykövetség konzuli hivatalának csapata
Az Európai Unió területén kívül lakóhellyel rendelkezem
2018. december 28-án lépett hatályba az a magyar Parlament által december 20-án elfogadott jogszabály, amely módosítja az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló 2003. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseit, ezzel lehetővé téve, hogy – a korábbi, szűkebb körű lehetőségekhez képest – az Európai Parlament tagjainak választásán az a magyar állampolgár is választó legyen, aki az Európai Unió területén kívüli lakóhellyel rendelkezik.
Az érintettek csak abban az esetben szerepelhetnek a levélben szavazók névjegyzékben, ha a szavazást megelőző 25. napig (2019. május 2. napjáig) regisztrációs kérelmet nyújtanak be (a korábban minden külképviseletre kiküldött 62-es/63-as formanyomtatványon vagy a valasztas.hu/ oldalon) és a központi névjegyzékbe való felvételüket kérik.
Amennyiben a magyar állampolgár korábban, az előző választások alkalmával már regisztrált és a magyar lakcímnyilvántartás adatai szerint Európai Unió területén kívüli lakóhellyel rendelkezik, akkor nincs teendője, automatikusan felkerül a levélben szavazók névjegyzékére, a korábbi kérelmében megadott adatokkal.
Amennyiben a magyar állampolgár lakóhelyre vonatkozó adatai nem szerepelnek a magyar lakcímnyilvántartásban (pl. nincs lakcímkártyája és érvényes magyar útlevéllel regisztrál), akkor ahhoz, hogy igazolható legyen, hogy Európai Unión kívüli lakóhellyel rendelkezik, külföldi lakóhelyének a címét is meg kell adnia.
Ha a magyar állampolgár rendelkezik Ügyfélkapu regisztrációval, külföldi lakóhelyét bejelentheti elektronikusan is a nyilvantarto.hu/ugyseged/ oldalon keresztül. Amennyiben a választópolgár az EP választáson a korábban benyújtott regisztrációs kérelmében megadottól eltérő helyre kéri a szavazási levélcsomag postázását, ezt a regisztrációs nyomtatvány megfelelő rovatait kitöltve kell jeleznie az NVI felé, 2019. május 2-ig.
Ha a választópolgár értesítési címe a névjegyzékbe vétele óta eltelt időben megváltozott, vagy a jövőben megváltozik, ezt is jelezni kell az NVI felé, a fenti határidőig. Az értesítési cím lehet postacím, e-mail cím vagy telefaxszám. A postacímnek nem kell feltétlenül azonosnak lennie a lakcímmel. A postacím az a hely, amelyen az NVI elérheti a választópolgárt.
A levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgárok számára az NVI a levélben szavazás szavazólapjának elkészültét követően haladéktalanul megküldi a szavazási levélcsomagot, amely tartalmazza majd a levélszavazással kapcsolatos tudnivalókat.
A külképviseleten a KÜVI biztosítja a szavazatot tartalmazó válaszboríték leadásának lehetőségét a szavazás napját megelőző két hétben (május 13-tól). A válaszborítékot az iroda folyamatos felügyelete alatt álló urnába lehet bedobni. A külképviseleten az urnát biztonságos helyen kell tárolni. A külképviseletre levél útján is eljuttatható a válaszboríték.
FIGYELEM!!! A külképviseletek közül csak az alábbiak jelölhetők meg a szavazási levélcsomag átvételi helyeként: Ungvár, Beregszász, Kijev, Kolozsvár, Csíkszereda, Bukarest, Eszék, Kassa, Pozsony, Lendva, Szabadka és Belgrád. Amennyiben a választópolgár ezen külképviseletek valamelyikét jelöli meg a kérelemben, a szavazási levélcsomagot a választást megelőző két hétben, illetve a választás napján veheti fel személyesen az általa megjelölt külképviseleten.
Fontos, hogy a külképviselet címe nem adható meg postai kézbesítési címként!
„History of the Hungarian Constitution” könyvbemutató
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet részt vett a „History of the Hungarian Constitution” című könyv bemutatóján a UCL School of Slavonic and East European Studies meghívásából.
A Dr. Thomas Lorman és Dr. Hörcher Ferenc által szerkesztett kötet az egyetlen könyv, amely angol nyelven mutatja be Magyarország alkotmányos identitásának történetét a középkortól kezdve, a Habsburg uralmon át a 2011-ben elfogadott Alaptörvényig.
A rendezvényen a nagykövet, Dr. Lorman, Dr. Hörcher, valamint Martyn Rady és Philip Barker professzorok a UCL diákjaival vitatták meg Magyarország régi alkotmányának történetét és mai jelentőségét. A nagykövet végül átadta az Alaptörvény angol nyelvű díszkiadását a School of Slavonic and East European Studies részére.
További információ a könyvről: https://www.bloomsbury.com/uk/a-history-of-the-hungarian-constitution-9781788312639/
A teher- és személyszállításra vonatkozó legfontosabb szabályok, különös figyelemmel Franciaországra
I. TEHERSZÁLLÍTÁS
1. Negatív COVID-teszt eredmény
Franciaország december 30-án úgy döntött, hogy nem oldja fel a negatív COVID-teszt nélküli belépésre vonatkozó tilalmat.
Ennek megfelelően legalább 2021. január 21-ig a Franciaországba való belépéshez továbbra is szükséges lesz egy negatív eredményt mutató, 72 órán belüli PCR teszt vagy a francia hatóságok által elfogadott antigén gyorsteszt.
Az elfogadott antigén tesztek listája itt található:
https://uk.ambafrance.org/List-of-antigen-tests-authorized-for-entry-to-France-from-UK-29434
A magántesztelést végző szolgáltatók listája az alábbiakban olvasható:
Kizárólag teherfuvarozók esetében a francia fél a brit hatóságok által meghatározott teszthelyszíneken elvégzett gyorsvizsgálatok eredményeit is elfogadja. 2021. január 1. után a teherfuvarozókra új határellenőrzési eljárások fognak vonatkozni, különösen a UK-ből az EU-ba való kilépés során. Ebből következően elképzelhető, hogy Dover előtt ismét kamionsor alakul ki, amit a Franciaország által előírt tesztelési követelmény is súlyosbíthat. A brit fél tájékoztatása szerint ebben az esetben ismét a Manston repülőteret használhatják a forgalmi helyzet enyhítése és a tesztelések elvégzése során.
Azok a sofőrök, akikről bebizonyosodik, hogy COVID pozitívak, 10 napos karanténba kerülnek. A karantén során az elhelyezésről és az ellátásról a brit fél gondoskodik.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ugyan a brit fél jelentősen csökkentette a torlódást és a várakozási időket Dovernél, a tesztelési lehetőségek még mindig korlátozottak a határ közelében, ezért indokolt és javasolt, hogy az érintett kamionsofőrök még jóval a határ előtt szerezzék be a szükséges teszteket.
2. Brexit, az átmeneti időszak vége
2021. január 1. napjával az Egyesült Királyság vonatozásában lejár az átmeneti időszak, a teherfuvarozásra új szabályok fognak vonatkozni. Mind az Európai Unió irányából való belépésnél, mind pedig az Egyesült Királyságból való kilépésnél nőnek az adminisztratív terhek, amelyek tekintetében kérjük, hogy előzetesen tájékozódjanak.
A 2021. január 1-től életbe lépő változásokról a közúti fuvarozók számára magyar nyelven is elérhető egy részletes brit kormányzati összefoglaló a legfontosabb tudnivalókkal az alábbi linkeken:
Javasoljuk az alábbi, angol nyelvű brit linkgyűjtemény alapos áttanulmányozását is:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szintén készített útmutatót a január 1. utáni tudnivalókról:
https://www.nav.gov.hu/nav/vam/BREXIT
2021. október 1-ig az EU, EGK és Svájc állampolgárai - így a fuvarozók is - az Egyesült Királyságba útlevéllel és személyigazolvánnyal is beléphetnek, azt követően azonban csak útlevéllel, kivéve a settled status vagy pre-settled status jogállással rendelkezőket.
II. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS
A francia hatóságok megnyitották a határokat az Egyesült Királyság felől. A személyforgalommal összefüggésben az alábbi legfontosabb szabályokra kívánjuk felhívni a figyelmet.
1. Negatív Covid-teszt szükségessége
Az átkeléshez 72 órán belüli negatív PCR teszteredmény szükséges. A francia hatóságok tájékoztatása szerint PCR teszt hiányában elfogadják az ún. antigén tesztet is.
Az elfogadott antigén tesztek listája itt található:
https://uk.ambafrance.org/List-of-antigen-tests-authorized-for-entry-to-France-from-UK-29434
A magántesztelést végző szolgáltatók listája alább olvasható:
Negatív teszteredménnyel minden 11. életévét betöltött utazónak rendelkeznie kell.
2. Személyi igazolvánnyal történő határátlépés
2021. október 1-ig a magyar állampolgárok az Egyesült Királyságba útlevéllel és személyigazolvánnyal is beléphetnek, azt követően azonban csak útlevéllel lesz erre lehetőség, kivéve a settled status vagy pre-settled status jogállással rendelkezőket.
3. Előzetes tájékozódás fontossága
A jelenlegi járványügyi körülmények között a belépésre, illetve az Egyesült Királyságból való kilépésre vonatkozó szabályok óráról órára változhatnak.
Magyarország Londoni Nagykövetsége a legfontosabb és legrelevánsabb változásokat haladéktalanul közzé fogja tenni, mindazonáltal elengedhetetlen, hogy az utazók maguk is tájékozódjanak.
Az Egyesült Királyságból való kiutazáshoz javasolt a következő brit kormányzati honlap áttekintése: https://www.gov.uk/foreign-travel-advice
Ezen a honlapon az egyes országokra lebontva találják azokat az információkat, amelyek – fő szabály szerint – állampolgárságtól függetlenül valamennyi, az Egyesült Királyság területéről utazókat érintik. Emellett indokoltnak tartjuk az útvonalat érintő országok hivatalos honlapjain való tájékozódást is a beutazási korlátozásokról.
Indokolt továbbá a magyar konzuli szolgálat utazási tanácsait is nyomon követni a következő honlapon, ahol szintén hasznos információkat találnak a magyar állampolgárok vonatkozásában:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasi-tanacs
KORONAVÍRUS GYIK - 8
5. Teherfuvarozóként milyen szabályok vonatkoznak rám...
I.) ...az Egyesült Királyságba történő beutazáskor?
2021. április 6-tól kezdődően az Angliába az Egyesült Királyságon (és a Közös Utazási Térségen/ Common Travel Area) kívülről érkező teherfuvarozóknak belépéstől számítva 48 órán belül teszteltetni kell magukat, amennyiben 2 napnál tovább maradnak az országban. A belépés dátumát a Passenger Locator Form nyomtatványon megadott időponttól számítják. Ezt követően minden 72 órában kötelező a tesztelés egészen addig, ameddig el nem hagyják Angliát. A tesztelési követelményekről, valamint tesztelési helyszínekről részletes és hivatalos információk (angol nyelven) a Közlekedési Minisztérium (Department for Transport) honlapján érhetők el.
II.) ...az Angliából --> Franciaországba történő belépéskor
A helyzet akár hirtelen változhat, ezért indulás előtt mindig javasolt a teherfuvarozókra irányadó franciaországi beutazási szabályokról a londoni francia nagykövetség honlapján keresztül tájékozódni. Francia és angol nyelvű specifikus tájékoztatás az alábbi linken keresztül érhető el:
https://www.interieur.gouv.fr/en/actualites/actu-du-ministere/travel-of-international-road-haulier
III.) ...az Angliából --> Dániába / Németországba történő belépéskor
Dánia és Németország vonatkozásában naprakész, hivatalos tájékoztatást (angol nyelven) IDE KATTINTVA olvashat.
***
Az útvonalon található többi ország által támasztott feltételekről a https://www.gov.uk/guidance/get-a-coronavirus-covid-19-test-if-youre-an-hgv-or-van-driver#covid-19-testing-for-hauliers-travelling-from-the-uk oldalon érhetők el, valamint az adott ország londoni nagykövetségének honlapján.
KORONAVÍRUS GYIK - 6
6. Mire számítsak, ha az Egyesült Királyságba szeretnék beutazni?
2022. március 18-án hajnali 4:00 órától az egész Egyesült Királyságban eltörlöltek minden járványügyi beutazási korlátozást. Ezzel az oltatlanokra nézve is megszűnik minden tesztelési- és karanténkötelezettség, valamint az online utasregisztrációt (passenger locator form) sem kell elvégeznie senkinek.
A hivatalos angol nyelvű információkért kattintson az úticélnak megfelelő linkre:
Az Egyesült Királyságra vonatkozó magyar nyelvű utazási tanácsokért keresse fel a Konzuli Szolgálat honlapját, amit akár ide kattintva is elérhet.
***
ÁLTALÁNOS JÁRVÁNYÜGYI SZABÁLYOK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN
Az egyesült királyságbeli tartózkodása során mindenkinek be kell tartania a helyi járványügyi előírásokat.
Tekintve, hogy a járványügyben a magatartási szabályok meghatározása a területi közigazgatás hatáskörében van, célszerű az utazás céljának megfelelően tájékozódni az ott érvényben lévő helyi előírásokról.
***
TOVÁBBI KÉRDÉS ESETÉN KIHEZ FORDULHATOK?
Felhívjuk a figyelmet, hogy az Egyesült Királyságban működő magyar külképviseleteknek hatáskör hiányában nem áll módjában a (fenti linkeken is olvasható) brit beutazási- és karánténszabályokról részletesebb felvilágosítást adni, sem mentességet igényelni magyar állampolgárok vagy külföldi családtagjaik részére.
Amennyiben az egyes témaköröknél megadott hivatalos brit linkeken nem talált választ a brit beutazási korlátozásokkal kapcsolatos kérdésére, és a következő 7 napban utazna, akkor angol nyelvű megkeresését közvetlenül az illetékes brit hatóságoknak ide kattintva tudja elküldeni.
A Magyarországon tartózkodók ezen kívül a budapesti brit nagykövetséghez, az Egyesült Királyságban tartózkodók a brit határőrséghez (Border Force) vagy a brit belügyminisztériumhoz (Home Office) fordulhatnak. Az elérhetőségeikért kattintson a beszúrt linkekre!
<-- VISSZALÉPÉS A KORONAVÍRUSSAL KAPCSOLATBAN 'GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK' LISTÁJÁHOZ
Halottszállítás
A válaszokért kattintson a kérdés melletti + jelre!
Holttest külföldről Magyarországra való szállításához be kell szerezni a magyar külképviselet hatósági engedélyét, az ún. halottszállítási engedélyt. A konzuli hivatalok által kiállított halottszállítási engedélyre kizárólag akkor van szükség, amennyiben egy külföldön elhunyt személyt koporsóban kívánnak Magyarországra szállítani. Hamvasztást követő urnás szállítás esetén nincs szükség külön engedélyre a konzuli hivataloktól. Felhívjuk a figyelmet, hogy ebben az esetben célszerű előzetesen érdeklődni a légitársaságtól a hamvak szállításának szabályairól.
A halottszállítási engedély iránti kérelmet az elhalálozás helye szerint illetékes egyesült királyságbeli hivatásos konzuli hivatalnál (London vagy Manchester vagy Edinburgh) személyesen kell benyújtani. Ugyanakkor a kérelmet előzetesen online ki kell tölteni (első alkalommal a kérelem online kitöltéséhez regisztráció szükséges), majd kinyomtatva bemutatni a személyes megjelenéskor, valamennyi szükséges dokumentummal együtt. Az online kitöltött kérelmet elektronikusan is be kell küldeni a személyes benyújtás helye szerinti konzuli hivatalnak (amit a kitöltést követően fel is ajánl a rendszer), de a kérelem elektronikus elküldése önmagában nem elegendő az eljárás megindításához: az eljárás a kérelem külképviseleten történő személyes benyújtásával indul! A kérelem online kitöltésekor az eredetiben benyújtandó dokumentumokat is fel kell szkennelni a rendszerbe (bővebben ld a következő pontban).
A halottszállítási engedély iránti kérelem benyújtására e-mail útján (ide kattintva) lehet időpontot kérni. Az email küldésekor szíveskedjen figyelembe venni, hogy kollégáink azt csak munkaidőben tudják olvasni.
Az ügyintézés (kérelemátvétel) időtartama: 25 perc.
- a temetésre kötelezett személy által a temetkezési vállalatnak adott megbízás, a megbízó okmánymásolata
- a halottszállítási engedély iránti kérelem aláírójának képviseleti jogosultságát igazoló dokumentum + személyazonosításra alkalmas okmánya;
- a magyar halottvizsgálati bizonyítványnak vagy a halotti anyakönyvi kivonatnak megfelelő és a fogadó országban szokásos és használatos okirat, amelyen szerepel a halál oka (death certificate);
- a magyar halottvizsgálati bizonyítványnak vagy a halotti anyakönyvi kivonatnak megfelelő és a fogadó országban szokásos és használatos okirat, amelyen szerepel a halál oka (death certificate);
- elhunyt útlevele/személyi igazolványa;
- a brit közegészségügyi hatóságok igazolása arról, hogy nem fertőző betegség okozta az elhalálozást (certificate of non infection);
- a halottkém engedélye (out of England order)
- repülős szállítás esetén a bebalzsamozásról szóló igazolás (Embalming certificate)
- a temetkezési vállalat igazolása arról, hogy a holttest a szállíthatósági feltételeknek megfelelő koporsóban került elhelyezésre
- a magyarországi temető befogadó nyilatkozata, amely igazolja, hogy a holttest hol kerül majd elhelyezésre;
- repülős szállítás esetén Air waybill, autós szállítás esetén a hazautazás útvonalát (kiindulási hely, érkezési hely, indulás, megérkezés), a szállító gépjármű adatai (rendszám), útvonala (kompjegy/vonatjegy jegy csatolásával);
- esetleges kísérő személy(ek) neve, adata(i) elhunyt útlevele/személyi igazolványa;
- Amennyiben a halál oka(i között szerepel) a COVID-19, külön csatolni kell a szállítással megbízott cég képviselőjének nyilatkozatát, hogy a szállítás megfelel az úticél szerinti ország, valamint az utazásban érintett valamennyi tranzitország közegészségügyi előírásainak. A magyar Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vonatkozó eljárásrendjét ide kattintva lehet megtekinteni.
Vissza a gyökereidhez a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogrammal!
A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramot Magyarország Kormánya alapította azok számára, akik az Európai Unión, Szerbián és Kárpátalján kívüli magyar diaszpórában élnek és magyarországi felsőoktatási intézményben kívánnak tanulmányokat folytatni annak érdekében, hogy erősítsék személyes, szakmai, valamint kulturális kapcsolataikat Magyarországgal.
Diaszpóra ösztöndíjasként nemzetközileg elismert végzettséget szerezhetsz a legjobb magyar felsőoktatási intézmények valamelyikénél, miközben a személyes és tanulmányi fejlődéshez nélkülözhetetlen versenyképes tudásra teszel szert. Közel 30 felsőoktatási intézmény 1300 magyar és angol nyelvű képzéséből válogathatsz minden felsőoktatási terület bármely képzési szintjén. Az ösztöndíj diplomát adó teljes képzésekre, valamint végzettséget nem adó tanulmányokra is pályázható, beleértve az egy vagy két szemeszter hosszú részképzést.
Az ösztöndíj fedezi az elérhető képzések tandíját, az egészségügyi biztosítást, valamint igény esetén a havi ösztöndíjat és lakhatási, illetve utazási hozzájárulást.
Magyarországi tanulmányaid során alkalmad nyílik felfedezni az ezeréves magyar történelmet és kultúrát, átélheted a különleges magyar tradíciókat és a magyar nyelvtudásodat is elmélyítheted. Nyelvtudásod fejlesztését segíti az is, hogy a programban akár egyéves magyar nyelvi előkészítőre is jelentkezhetsz!
Mindezeken túl a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogrammal úgy építheted szakmai kapcsolatrendszeredet, hogy közben egy befogadó és támogató diákközösségben, több mint 40 000 nemzetközi hallgatóval közösen fedezheted fel az országot.
A diplomaszerzést követően versenyképes tudással és készségekkel térhetsz haza, ami lehetővé teszi számodra, hogy hatékonyan támogasd a közösségedet, hozzájárulj a magyar értékek megőrzéséhez és a Magyarország és a diaszpóra közötti kapcsolatok megerősítéséhez.
Jelentkezésedet a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramra 2022. január 31-ig adhatod le. További információért látogass el a www.diasporascholarship.hu oldalra!
LONDONBAN IGÉNYELT ÚTI OKMÁNY ÁTVÉTELE
Az alábbi tájékoztató azoknak szól, akiket e-mailben arról értesítettünk, hogy a Londonban igényelt útlevelük vagy személyi igazolványuk elkészült és a londoni konzuli hivatalba megérkezett.
Amennyiben az utazáshoz az elkészült okmányt szeretné használni, a kiállított úti okmány átvétele és az abban foglalt személyes adatok ellenőrzése előtt nem javasoljuk utazási menetjegy vásárlását. Az ebből eredő károkért a konzuli hivatal nem vállal felelősséget.
Kérjük, legyen kedves az alábbiak közül kiválasztani, hogy az elkészült okmány átvételének mely módjáról rendelkezett a kérelem benyújtásakor.
Az átvétel módjára (személyesen vagy postán) a kérelmezéskor tett nyilatkozat utólag nem módosítható.
A tájékoztatás megtekintéséhez szíveskedjen a korábbi nyilatkozatnak megfelelő átvételi mód mellett található + jelre kattintani.
Az okmány személyes átvételére az „Útlevél, egyéb okirat átvétele (elkészült)” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor a londoni konzuli hivatalban.
Az okmányátvétel időtartama: 3 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
Okmányátvételre időpont ide kattintva foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző útlevelet, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
Kiskorú útlevelét a kérelem benyújtására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Az át nem vett útlevelet a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számított 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Az okmány személyes átvételére a londoni konzuli hivatalban az „Személyi igazolvány (eSZIG) átvétel aktiválással (elkészült)” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor.
Az okmányátvétel időtartama: 4 perc. Késés esetén az ügyintézést nem tudjuk garantálni, így adott esetben új időpontfoglalásra lehet szükség.
Okmányátvételre időpont ide kattintva foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- a kérelmezéskor kapott, PIN-kártyát tartalmazó borítékot (ennek hiányában az okmány még átvehető és használható – lásd az alábbiakat), továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző személyi igazolványt, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
A 14. életévét betöltött gyermek a saját személyi igazolványát átveheti.
Kiskorú személyi igazolványát a kérelem benyújtására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Okmányátvételkor a személyi igazolványt munkatársunk közreműködésével aktiválni kell. Az aktiváláshoz a PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Ha PIN-kártyáját az aktiválás előtt elveszíti, másik kártya kizárólag hazai okmányirodában szerezhető be. A konzuli hivatal munkatársa a téves megadás miatt blokkolódott PUK-kód feloldására sem rendelkezik hatáskörrel.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra és utazásra ettől függetlenül alkalmas marad.
Az át nem vett személyi igazolványt a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
A londoni konzuli hivatal az elkészült útlevél megérkezéséről e-mailben küldött értesítést követően 3 munkanapon belül gondoskodik az okmánynak a Royal Mail útján („signed for” delivery) történő postai feladásáról. A postai szolgáltatásról bővebb információt ide kattintva olvashat: www.royalmail.com/signedfor
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget. Amennyiben az elkészült okmányát postai úton szeretné átvenni, a postázáshoz javasoljuk egy saját névre megcímzett és felbélyegzett („Special Delivery”) válaszboríték benyújtását az útlevél igénylésekor, mert így garantálható a leggyorsabban az okmány kézbesítése.
Ha a londoni konzuli hivatal e-mail értesítését követő 8 napon belül az okmány nem érkezett meg, javasoljuk annak szíves ellenőrzését, hogy esetleg fennáll-e a Royal Mail érdekkörében olyan ismert körülmény, amely a késlekedést indokolhatja (pl. sztrájk). Ennek hiányában javasoljuk hivatalunkat e-mail útján megkeresni, hogy megadhassuk a küldeményhez rendelt nyomonkövetési számot (tacking number), amely alapján a szolgáltatónál ellenőrizheti, hogy megkísérelték-e már a kézbesítést.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
Ha a kérelmezéskor megadott postai cím megváltozik, a kérelmezőnek kell időben gondoskodnia a várható postai küldemények új címre történő átirányításáról:
- magyarországi címre kért kézbesítéskor a Magyar Postánál;
- egyesült királyságbeli címre kért kézbesítéskor a Royal Mailnél.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett útlevelet a megérkezésről e-mailen küldött értesítéstől számított 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Alapesetben a kiállított személyi igazolvány postai kézbesítés útján nem vehető át, mert okmányátvételkor munkatársunk közreműködésével kell a személyi igazolványt aktiválni.
Az okmány igénylésekor kapott eAzonosításhoz szükséges PIN-kód aktiválása már az otthon kényelméből is elvégezhető az eSzemélyiM mobilalkalmazás segítségével.
Az eSzemélyiM használatához az alábbi főbb paraméterekkel rendelkező okostelefon szükséges:
- legalább Android 7 vagy iOS 13 verziójú operációs rendszer
- NFC (near field communication) olvasási képesség (amennyiben használja a mobiltelefonját fizetésre, úgy az biztosan NFC-képes)
- Internetkapcsolat – közös hálózaton a számítógéppel
Felhívjuk figyelmét, hogy a kártyaolvasás funkció kizárólag Android rendszerű okostelefonokon elérhető, iOS operációs rendszerű készülékekhez kártyaolvasó és megfelelő segédprogram szükséges!
Az eSzemélyiM mobilalkalmazással kapcsolatos részletes információkat megtalálja az alábbi internetes oldalon: https://eszemelyi.hu/eszemelyim-applikacio/
Az aktiváláshoz a kérelmezéskor kapott PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra és utazásra ettől függetlenül alkalmas marad.
Amennyiben a kérelmezéskor a postai kézbesítés mellett döntött, a londoni konzuli hivatal az elkészült személyi igazolvány megérkezéséről e-mailben küldött értesítést követően 3 munkanapon belül gondoskodik az okmánynak a Royal Mail útján történő postai feladásáról. A postai szolgáltatásról bővebb információt ide kattintva olvashat: www.royalmail.com/signedfor
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget.
Ha a londoni konzuli hivatal e-mail értesítését követő 8 napon belül az okmány nem érkezett meg, javasoljuk annak szíves ellenőrzését, hogy esetleg fennáll-e a Royal Mail érdekkörében olyan ismert körülmény, amely a késlekedést indokolhatja (pl. sztrájk). Ennek hiányában javasoljuk hivatalunkat e-mail útján megkeresni, hogy megadhassuk a küldeményhez rendelt nyomonkövetési számot (tacking number), amely alapján a szolgáltatónál ellenőrizheti, hogy megkísérelték-e már a kézbesítést.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
Ha a kérelmezéskor megadott postai cím megváltozik, a kérelmezőnek kell időben gondoskodnia a várható postai küldemények új címre történő átirányításáról:
- magyarországi címre kért kézbesítéskor a Magyar Postánál;
- egyesült királyságbeli címre kért kézbesítéskor a Royal Mailnél.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett személyi igazolványt a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számított 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
NEM LONDONBAN IGÉNYELT ÚTI OKMÁNY ÁTVÉTELE
Az alábbi tájékoztató azoknak szól, akik útlevél vagy személyi igazolvány iránti kérelmüket Magyarországon vagy más külképviseleten nyújtották be, de az elkészült okmány átvételének helyeként a londoni konzuli hivatalt jelölték meg.
Ebben az esetben a kérelmezéskor megadott e-mail címre küldött értesítésben adunk tájékoztatást arról, ha az elkészült okmány a londoni konzuli hivatalba megérkezett. E-mail vagy egyéb elérhetőség hiányában (ez útlevélkérelmek esetében nagyon gyakori) a tájékoztatást nem tudjuk megtenni.
Amennyiben a kérelmezés óta legalább 20 nap már eltelt anélkül, hogy tőlünk értesítést kapott volna, kérjük, szíveskedjen hivatalunknál e-mail útján érdeklődni az okmány megérkezéséről.
Kérjük, legyen kedves az alábbiak közül kiválasztani, hogy az elkészült okmány átvételének mely módjáról rendelkezett a kérelem benyújtásakor.
A + jelre kattintva lenyílik az adott átvételi módra vonatkozó részletes tájékoztató.
Az átvétel módjára (személyesen vagy postán) a kérelmezéskor tett nyilatkozat utólag nem módosítható.
Amennyiben az elkészült okmányt utazáshoz szeretné használni, a kiállított úti okmány átvétele és az abban foglalt személyes adatok ellenőrzése előtt nem javasoljuk utazási menetjegy vásárlását. Az ebből eredő károkért a konzuli hivatal nem vállal felelősséget.
A tájékoztatás megtekintéséhez szíveskedjen a korábbi nyilatkozatnak megfelelő átvételi mód mellett található + jelre kattintani.
A nem Londonban igényelt útlevél személyes átvételére a „Magyarországon kérelmezett magánútlevél átvétele” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor a londoni konzuli hivatalban.
Az okmányátvétel időtartama: 5 perc. Ha a lefoglalt időpontról elkésik, azt elveszítheti.
Okmányátvételre időpont itt foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző útlevelet, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
A Magyarországon igényelt útlevelet konzuli közreműködői díj (40 EUR) megfizetése ellenében veheti át, melyet betéti (debit) bankkártyával tud nálunk helyben kifizetni.
A más külképviseleten igényelt útlevél esetében díjfizetési kötelezettség nincs, mivel a konzuli közreműködői díjat a másik külképviselet már előzetesen bevételezte.
Kiskorú útlevelét a kérelem beadására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Az át nem vett útlevelet a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
A nem Londonban igényelt okmány személyes átvételére a „Magyarországon kérelmezett magánútlevél átvétele” ügytípusra történő előzetes időpontfoglalás alapján kerülhet sor a londoni konzuli hivatalban.
Az okmányátvétel időtartama: 5 perc. Ha a lefoglalt időpontról elkésik, azt elveszítheti.
Okmányátvételre időpont itt foglalható.
A londoni konzuli hivatal címe:
1st Floor, 100 Brompton Road London, SW3 1ER
A személyes átvételkor kérjük bemutatni:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- a kérelmezéskor kapott, PIN-kártyát tartalmazó borítékot (ennek hiányában az okmány még átvehető és használható – lásd az alábbiakat), továbbá
- érvénytelenítés céljából az előző személyi igazolványt, ha azt a kérelmezéskor utazásra visszakapta.
A 14. életévét betöltött gyermek a saját személyi igazolványát átveheti.
Kiskorú személyi igazolványát a kérelem beadására jogosult szülő egyedül is átveheti, de személyazonosságát érvényes okmánnyal (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély) igazolnia kell.
Okmányátvételkor a személyi igazolványt munkatársunk közreműködésével aktiválni kell. Az aktiváláshoz a PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Ha PIN-kártyáját az aktiválás előtt elveszíti, másik kártya kizárólag hazai okmányirodában szerezhető be. A konzuli hivatal munkatársa a téves megadás miatt blokkolódott PUK-kód feloldására sem rendelkezik hatáskörrel.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra (utazásra) ettől függetlenül alkalmas marad.
Az át nem vett személyi igazolványt a megérkezéséről e-mailen küldött értesítéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Amennyiben az útlevél postai kézbesítését kérte, a kérelmezést követően mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot és e-mail útján tájékoztasson bennünket, hogy a londoni konzuli hivatalba kért útlevelét postai kézbesítéssel szeretné átvenni. Kérjük, adja meg postai címét és a leveléhez szkennelve csatolja:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- egy személyazonosságot igazoló okmányt (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély).
A Magyarországon igényelt útlevelet konzuli közreműködői díj (a pontos összegről e-mailben kérjen tájékoztatást) megfizetése ellenében postázzuk.
A más külképviseleten igényelt útlevél esetében díjfizetési kötelezettség nincs, mivel a megadott konzuli közreműködői díjnak megfelelő összeget a másik külképviselet már előzetesen bevételezte.
A postai kézbesítéshez előzetesen el kell küldenie a hivatalunkhoz az alábbiakat:
- érvénytelenítés céljából az előző útlevelet vagy ideiglenes magánútlevelet, ha azt a kérelmezéskor visszakapta;
- egy „Embassy of Hungary” névre szóló, pontos összeget tartalmazó postal ordert (a pontos összegről e-mailben kérjen tájékoztatást), ha az útlevelet Magyarországon és nem más külképviseleten igényelte.
Postacímünk: 1st Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
A londoni konzuli hivatal az elkészült okmány postai feladásáról a Royal Mail útján („signed for” delivery) gondoskodik. A küldemény a feladás napján kap nyomon követési számot (tracking number), melyet a Royal Mail automatikusan generál.
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett útlevelet a visszaküldéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
Alapesetben a kiállított személyi igazolvány postai kézbesítés útján nem vehető át, mert okmányátvételkor munkatársunknak közreműködnie kell a személyi igazolvány aktiválásában.
Az okmány igénylésekor kapott eAzonosításhoz szükséges PIN-kód aktiválása már az otthon kényelméből is elvégezhető az eSzemélyiM mobilalkalmazás segítségével.
Az eSzemélyiM használatához az alábbi főbb paraméterekkel rendelkező okostelefon szükséges:
- legalább Android 7 vagy iOS 13 verziójú operációs rendszer
- NFC (near field communication) olvasási képesség (amennyiben használja a mobiltelefonját fizetésre, úgy az biztosan NFC-képes)
- Internetkapcsolat – közös hálózaton a számítógéppel
Felhívjuk figyelmét, hogy a kártyaolvasás funkció kizárólag Android rendszerű okostelefonokon elérhető, iOS operációs rendszerű készülékekhez kártyaolvasó és megfelelő segédprogram szükséges!
Az eSzemélyiM mobilalkalmazással kapcsolatos részletes információkat megtalálja az alábbi internetes oldalon: https://eszemelyi.hu/eszemelyim-applikacio/
Az aktiváláshoz a kérelmezéskor kapott PIN-kártyára és egy 6 számjegyű kód megadására van szükség.
Aktiválás nélkül az elektronikus személyi igazolvány adathordozójához kötött funkciók nem használhatók, de az okmány személyazonosításra és utazásra ettől függetlenül alkalmas.
Amennyiben a fentiek ismeretében postai kézbesítést kért, a kérelembenyújtást követően mindenképpen vegye fel velünk a kapcsolatot és e-mail útján tájékoztasson bennünket, hogy a londoni konzuli hivatalba kért személyi igazolványát postai kézbesítéssel szeretné átvenni. Kérjük, adja meg postai címét és a leveléhez szkennelve csatolja:
- a kérelmezéskor kapott igénylőlapot, továbbá
- egy személyazonosságot igazoló okmányt (útlevél, személyi igazolvány vagy vezetői engedély).
Amennyiben az előző személyi igazolványt a kérelmezéskor visszakapta, az elkészült okmány postai kézbesítéséhez előzetesen ezt el kell küldenie számunkra, érvénytelenítés céljából.
Postacímünk: 1st Floor, 100 Brompton Road, London, SW3 1ER
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail útján („signed for” delivery) gondoskodik az elkészült okmány postai feladásáról. A küldemény a feladás napján kap nyomon követési számot (tracking number), melyet a Royal Mail automatikusan generál.
A londoni konzuli hivatal a Royal Mail szolgáltatásaiért, a kézbesítés során történt károkért nem vállal felelősséget.
Kézbesítési panaszt ide kattintva kezdeményezhet a szolgáltatónál.
A londoni konzuli hivatalnak kézbesítetlenként visszaküldött, át nem vett személyi igazolványt a visszaküldéstől számítva 1 évig tároljuk, ezt követően megsemmisítésre visszaküldjük Magyarországra a kiállító hatóságnak.
- ← Előző
- 1 | 2
- Következő →
- Utolsó →