Keresés: bb
Keresés: bb
Kormányszóvivői látogatás Londonban
Kovács Zoltán kormányszóvivő 2017. október 23-án két napos hivatalos látogatásra érkezett Londonba.
Első napját a Chatham House éves konferenciáján kezdte, majd egy munkaebéddel folytatta, ahol prominens brit közéleti személyiségekkel tanácskozott, később pedig ellátogatott a The Economist hetilap szerkesztőségébe. Kovács Zoltán volt a londoni magyar nagykövetség által az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából szervezett nemzeti ünnepi fogadás díszvendége.
Október 24-én a kormányszóvivő sajtóháttérbeszélgetésen tájékoztatta a megjelent brit újságírókat és magyar tudósítókat az aktuális magyar belpolitikai és gazdasági fejleményekről, beleértve a magyar kormány álláspontját az Európa jövőjéről folytatott gondolkodás és a bevándorlás kapcsán. Kovács Zoltán ezt követően kétoldalú találkozón vett részt James Slack-kel, Theresa May kormányfő szóvivőjével. A látogatást a kormányszóvivő a Channel 4 tévécsatorna hírműsorának adott interjúval zárta.
Gulyás Gergely Londonban
Gulyás Gergely, a FIDESZ frakcióvezetője Londonba utazott 2017. november 23-án. Látogatása során tárgyalt Greg Hands nemzetközi kereskedelemért felelős államtitkárral a brit-magyar kapcsolatokról és az Egyesült Királyság külkereskedelmi terveiről. A brit parlamentben megbeszélést folytatott Baroness Evans of Bowes Parkkal, a Konzervatív Párt felsőházi vezetőjével; Bob Neillel, az össz-párti parlamenti magyar baráti csoport vezetőjével és David Davies parlamenti képviselővel, akik tájékoztatást adtak a legfontosabb brit belpolitikai kérdésekről, köztük a Brexit-tárgyalások legújabb fejleményeiről. Gulyás Gergely ezt követően találkozott Charles Granttel, a Centre for European Reform think tank igazgatójával és Ben Harris-Quinney-vel, a Bow Group think tank elnökével is.
A Tokaji Borlovagrend mesterkurzusa Londonban
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet a Tokaji Borlovagrend mesterkurzusán köszöntötte a résztvevőket 2017. november 28-án a 67 Pall Mall borklubban.
A kóstolás során bemutatkozott az Erzsébet Pince, a Samuel Tinon Vinothech-France, a Patrícius borház, a Disznókő szőlőbirtok, a Szepsy pincészet, valamint a Royal Tokaji és Grand Tokaj borászatok.
Vacsora Némethy Bertalan tiszteletére
December 11-én Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet gálavacsorát tartott Némethy Bertalan tiszteletére a nagykövetségen.
A vendégek között üdvözölhettük többek között Archie Miller-Bakewell dandártábornokot, Fülöp herceg személyi titkárát, Toby Browne ezredest, a Királyi Lovarda vezetőjét, Sir Barney White-Spunner altábornagyot és a magyar lovassport számos kiemelkedő képviselőjét. A rendezvény lehetőséget nyújtott arra is, hogy bemutatkozzon Jármy Vince és Jármy Tibor, a két tehetséges fiatal magyar díjugrató is potenciális szponzorok számára.
Némethy Bertalan (1911-2002), az Egyesült Államok díjugrató válogatottjának egykori edzője, a lovassport legendás, ikonikus alakja volt. Győrben született, karrierjét a magyar lovasság tisztjeként és a magyar olimpiai díjugrató csapat tagjaként kezdte. Miután az Egyesült Államokba emigrált,
az USA lovas válogatottjának edzője lett és 1955-1980 között irányította annak munkáját. Némethy a lovak és lovasok kiképzése során alkalmazott technikáit a klasszikus kiképzésre és a magyar Ludovika Akadémián és a Lovagló- és Hajtótanárképző Iskolán szerzett tapasztalataira építette. Ebből fejlesztette ki a világhírű Némethy-módszert, amelynek precizitása és eleganciája az egész világon a mai napig elismert.
Anyasági támogatás, Babakötvény
I. ANYASÁGI TÁMOGATÁS
Az anyasági támogatás egyszeri ellátás, amelynek gyermekenkénti összege jelenleg 64.125 forint, ikergyermek esetén gyermekenként 85.500 forint. Jellege szerint ún. „kelengyepénz", amely az újszülött gyermekre tekintettel jár.
A támogatást a magyar származású vagy magyar állampolgárságú gyermekre tekintettel a támogatásra jogosult vér szerinti anya/örökbefogadó szülő/gyám (továbbiakban: édesanya) - állampolgárságától függetlenül - igényelheti, amennyiben a gyermek 2017. június 30. után született, a gyermek születésétől számított hat hónapon belül. A kérelmet az édesanya a magyar állampolgárságú, hazailag anyakönyvezendő (vagyis külföldön született) gyermekek esetében akkor is benyújthatja, ha a születés hazai anyakönyvezése még nem történt meg.
Az anyasági támogatás iránti kérelmet a lap aljáról letölthető adatlapon lehet benyújtani. Amennyiben a kérelmet a konzulátuson kívánják benyújtani, úgy kérjük, hogy az időpontra a hiánytalanul kitöltött adatlapot is hozzák magukkal! A kérelmező édesanyának be kell mutatnia a személyazonossága igazolására alkalmas érvényes arcképes igazolványát (útlevél, szig, jogosítvány), valamint a gyermek születési anyakönyvi kivonatát. Örökbefogadó szülő, valamint gyám által benyújtott kérelem esetén csatolni kell az örökbefogadást engedélyező gyámhatósági határozatot, illetőleg a gyámkirendelő határozatot is.
Fontos, hogy az igénylőlapokon ne tüntessenek fel magyar lakcímet, még akkor sem, ha egyébként állandó lakhelyük Magyarországon van, mivel ebben az esetben a belföldi kérelmezőkre vonatkozó szabályok szerint lehetne a kérelmet beadni. Mindig a tényleges életvitel szerinti tartózkodás helyszíne az irányadó, ezt valamilyen okirattal alá kell támasztani (pl. külföldi közüzemi számla, külföldi címet tartalmazó személyi okmány) a kérelem mellékleteként. Bár az igénylőlapon nem szerepel külön rubrika, az Államkincstár kéri a külföldi számlaszám mellett az IBAN kód szerepeltetését a 21. pontnál, vagy kérik az IBAN-t tartalmazó bankszámlakivonat csatolását a kérelem mellé.
Amennyiben több mint hat hónap telt el a születés óta, úgy igazolási kérelem beadásának van helye. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 53.§ (3) bekezdése alapján a mulasztásról való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követően, de legkésőbb az elmulasztott határidő utolsó napjától számított 45 napon belül lehet igazolási kérelmet előterjeszteni. Jogszabály alapján az igazolási kérelemben az esetleges akadályoztatás tényéről kell nyilatkozni, ugyanakkor ha a gyermek születésétől számítva 1 év már eltelt, úgy igazolási kérelem sem adható be.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási kérelem elbírálásában, kiutalásában a konzul nem játszik szerepet, kizárólag a kérelem átvételénél és továbbításánál működik közre.
Figyelem! A kérelem - ügyfélkapu regisztrációt követően - ide kattintva elektronikusan is benyújtható, illetőleg postai úton is beküldhető (Magyar Államkincstár Családtámogatási és Egészségbiztosítási Főosztályának címezve, 1081 Budapest, Fiumei út 19/A.).
Amennyiben mégis személyesen kívánja benyújtani a kérelmet, akkor időpontot kell foglalni valamelyik egyesült királyságbeli hivatásos képviselethez (London, Manchester vagy Edinburgh) a https://konzinfoidopont.mfa.gov.hu oldalon keresztül. A kérelem önállóan is benyújtható, vagy akár a születés hazai anyakönyvezése iránti kérelemmel együttesen is, azonban a személyes benyújtáshoz mindenképp szükséges az előzetes időpontfoglalás.
A Magyar Államkincstár közvetlenül gondoskodik a kérelmek befogadásáról, feldolgozásáról, valamint a kérelem elfogadását követő nyolc napon belül a támogatás kiutalásáról is. Az ügyfelek részére az Államkincstár a koldokzsinor@allamkincstar.gov.hu címen nyújt közvetlenül tájékoztatást.
Az Államkincstár javasolja, hogy lehetőség szerint minden esetben a bankszámlás utalást válasszák az ügyfelek.
A vonatkozó jogszabályokat az Államkincstár oldalán lehet elérni: https://cst.tcs.allamkincstar.gov.hu/ell%C3%A1t%C3%A1sok/anyas%C3%A1gi-t%C3%A1mogat%C3%A1s/jogszab%C3%A1lyok.html
II. FIATALOK ÉLETKEZDÉSI TÁMOGATÁSA (FÉTÁM) - ún. "Babakötvény"
A kérelmet a gyermek születését követően lehet benyújtani. Az életkezdési támogatás legkorábban 2018. január 1. napjától igényelhető a 2017. június 30. napja után született gyermekek után. A FÉTÁM kérelemről az anyasági támogatással közös formanyomtatvány harmadik oldalán kell nyilatkozni, de a FÉTÁM időkorlát nélkül önállóan is igényelhető, amelyhez külön formanyomtatványt kell kitöltetni (letölthető a lap alján).
Figyelem! A kérelem - ügyfélkapu regisztrációt követően - ide kattintva elektronikusan is benyújtható, illetőleg postai úton is beküldhető (Magyar Államkincstár Családtámogatási és Egészségbiztosítási Főosztályának címezve, 1081 Budapest, Fiumei út 19/A.).
Amennyiben mégis személyesen kívánja benyújtani a kérelmet, akkor időpontot kell foglalni valamelyik egyesült királyságbeli hivatásos képviselethez (London, Manchester vagy Edinburgh) a https://konzinfoidopont.mfa.gov.hu oldalon keresztül.
Magyar állampolgárságú, már anyakönyvezett gyermek esetén a gyermek magyar, személyazonosításra alkalmas igazolványának (ESZIG/SZIG vagy ennek hiányában Útlevél), valamint a kérelmező (szülő vagy más törvényes képviselő) személyazonosításra alkalmas igazolványának másolatát is be kell mutatni. Örökbefogadó szülő, valamint gyám által benyújtott kérelem esetén csatolni kell továbbá a fentieken túl az örökbefogadást engedélyező gyámhatósági határozatot, illetőleg a gyámkirendelő határozatot is.
Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy az életkezdési támogatás letéti számlán nyilvántartott összege Start-számla nyitásával gyarapítható. Start számla külképviseleten keresztül nem igényelhető! Ha azt a szülő vagy hozzátartozó kezdeményezi, az életkezdési letéti számlán elhelyezett egyszeri életkezdési támogatás átkerül a gyermek részére a Magyar Államkincstárnál nyitott értékpapírszámlára, amelyre a szülő és más hozzátartozó további összegeket fizethet be. A befizetések után állami kamattámogatás jár, amelynek mértéke az éves szülői és hozzátartozói befizetések 10 %-a, de legfeljebb évi 6 000 forint. A Start-számlán lévő megtakarításokat a Magyar Államkincstár automatikusan Babakötvény típusú állampapírba fekteti, amely az életkezdési letéti számlánál 3 százalékponttal magasabb kamatprémiumot fizet.Start-számla nyitható továbbá a 2017. július 1. napját megelőzően született, ezért egyszeri életkezdési támogatásra nem jogosult, de az egyéb jogosultsági feltételeknek megfelelő gyermek részére is, 25.000 forint kezdő befizetéssel. A gyermek ez esetben jogosult a Startszámla megnyitásával járó egyéb kedvezményekre.A Start-számla személyesen nyitható a Magyar Államkincstár bármely állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatán. Magyarország határaihoz közel több mint 80 államkincstári ügyfélszolgálat működik, ahol a FÉTÁM-hoz kapcsolódóan Start számlát lehet nyitni. (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/ugyfelszolgalatok/szolgaltatasok-megyenkent/70/)
III. Letölthető tájékoztatók, adatlapok [kérjük, hogy az adatlapokat mindig kéken fogó tollal szíveskedjen kitölteni, aláírni, valamint keltezni (aláírás helye, ideje)]:
Találkozó a londoni rendőrség vezetőjével
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet 2018. január 12-én találkozott Cressida Dick-kel, a Metropolitan Police vezetőjével, akivel biztonsági kérdésekről és a két ország közötti kiváló és folyamatosan erősödő rendőrségi együttműködésről egyeztetett.
Magyar stand a BETT Show-n
Magyarország önálló standdal mutatkozott be a londoni BETT (British Educational Training and Technology) Show-n, a világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállításán.
A 310 négyzetméteres standot, amely 25 magyar vállalkozás bemutatkozásának biztosított helyet 2018. január 24-27. között, Czunyiné Dr. Bertalan Judit digitális oktatási tartalomfejlesztését felelős kormánybiztos és Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos nyitotta meg. Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos londoni látogatása során találkozott Margot James digitális ügyekért felelős államtitkárral is.
Altusz Kristóf helyettes államtitkár Londonban
Altusz Kristóf, európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hivatalos látogatásra utazott Londonba 2018. február 13-án.
A Miniszterelnöki Hivatalban, a Külügyminisztériumban és a Parlamentben folytatott tárgyalásai során kifejezte a magyar kormány támogatását egy “fair” Brexit iránt. Megbeszélésein továbbá egyeztetett a kétoldalú kapcsolatokról és más külpolitikai témákról.
Honvédelmi delegáció látogatása Londonban
Dr. Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka és Dr. Papp Ferenc, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Koordinációs Főosztályának vezetője vezetésével delegáció érkezett Londonba 2018. február 6-8. között.
A delegáció meglátogatta a King’s Troop Royal Horse Artillery csapatát a Wellington laktanyában és a parancsnokkal fogadta a díszlövések végrehajtására kivonuló csapatok tisztelgését. A delegáció később részt vett a királynő trónra lépésének alkalmából tartott díszlövéseken is a Green parkban.
Sean Crane nyugalmazott dandártábornok, a Honourable Artillery Company vezetője vendégül látta a delegációt az Artillery House-ban és bemutatta az ünnepi díszlövésekhez használt eszközöket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet vacsorát adott a delegáció és az őket fogadó brit alakulatok parancsnokainak tiszteletére.
Vészhelyzeti elérhetőségek
Az Egyesült Királyságban, illetve a brit tengerentúli területeken bajba jutott magyar állampolgárok a nap 24 órájában elérhetik a Konzuli Szolgálatot, az alábbi elérhetőségeken:
Londoni Nagykövetség
Munkaidőben: +44 (0) 20 7201 3440
Konzuli Hivatal
Munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 13.00-16.00 óra között): +44 (0) 20-7235-5218
Email: konz.lon{at}mfa.gov.hu
Munkaidőn túli halaszthatatlan vészhelyzetben hívják a budapesti Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központot !
***
A konzuli védelem formái:
- A bajba jutott (alapvetően) önerőből történő hazatérésének elősegítése
- Segítségnyújtás súlyos sérüléssel járó baleset vagy erőszakos bűncselekmény áldozatának
- Segítségnyújtás súlyos és sürgős ellátást igénylő (együttes feltétel) betegnek
- Segítségnyújtás katasztrófa, háború vagy fegyveres összeütközés (együttesen: válsághelyzet) közvetlen érintettjének
- Segítségnyújtás külföldön fogvatartottnak
- A külföldön elhunyt eltemetésére kötelezett hozzátartozó temetéssel kapcsolatos ügyintézésének segítése
- Tájékoztató jellegű utazási tanácsok közzététele (a fentiekben írt helyzetek elkerülése érdekében)
A Konzuli Szolgálat a rendelkezésére álló minden eszközzel igyekszik segítséget nyújtani ahhoz, hogy a konzuli védelemben részesülő bajba jutott
- az ügyeinek gyors intézését lehetővé tevő információk birtokába juthasson
- hátrányos megkülönböztetésben ne részesüljön
- élete, egészsége vagy testi épsége ne kerülhessen veszélybe
Miben tud segíteni a Konzuli Szolgálat a konzuli védelemre jogosult bajba jutottnak?
- Hazatéréséhez ideiglenes útlevelet állíthat ki az elveszett, ellopott, megrongálódott vagy lejárt úti okmány helyett;
- Tanácsadással közreműködik hazatérése önerőből vagy rokon, ismerős anyagi segítségével történő megszervezésében;
- Utólagos visszafizetés és díjfizetés ellenében a hazatéréshez kölcsönt nyújthat, ha a bajba jutott magáról saját vagy más; forrásból gondoskodni nem tud, önhibája kizárható, a hatósággal együttműködik és a kölcsön nyújtása további súlyos érdeksérelemtől óvja meg;
- Válsághelyzetben tájékoztatást ad és szükség esetén segítséget nyújt a hazatéréshez, illetve az evakuálás megszervezéséhez;
- Őrizetbe vétel, letartóztatás esetén – ha a konzuli szolgálat erről tudomást szerez és a fogvatartott beleegyezik – tisztázza a fogvatartás okát és jogi megítélését, figyelemmel kíséri fogvatartásának körülményeit; a fogvatartott kérésére értesíti hozzátartozóját;
- Tájékoztatást ad az adott országban elérhető helyi tolmácsokról és ügyvédekről;
- Külföldi haláleset esetén a Konzuli Szolgálat értesíti a külföldön elhunyt eltemetésére kötelezett hozzátartozót és tájékoztatja az eltemetéshez vagy a holttest hazaszállításához szükséges intézkedésekről.
Miben nem tud segíteni, közreműködni a magyar és az európai Konzuli Szolgálat?
- A külföldre utazás megszervezésében, abban való közreműködésben
- Menetjegy foglalásában, átíratásában
- Szállás, lakhatás biztosításában; csomagmegőrzésben
- Gépjárműjavításban vagy javíttatásban, üzemanyag biztosításában
- Személy- vagy csomagszállításban
- Banki, biztosítási és postai szolgáltatásokban
- Külföldi munkaközvetítés, munkaügyi viták rendezésében
- Jogi képviselet ellátásában bíróság vagy más hatóság előtt
- Konzuli hatósági eljárások kivételével tolmácsolásban vagy fordításban
- Külföldi letelepedési, munkavállalási vagy egyéb engedélyek beszerzésében
- Magánjogi (peres vagy nem peres) viták rendezésében
- Külföldön felmerülő költségek, hatósági bírságok, díjak (pénzbüntetés, óvadék, ügyvédi díj, egészségügyi ellátás díja stb.) kifizetésében, megelőlegezésében
- A hagyaték, örökség, kifizetetlen munkabér, stb. behajtásában
- Külföldi bűnesetben folyó nyomozásban bármilyen formában való közreműködésben
- Folyamatban lévő szabálysértési vagy büntetőeljárás menetének, eredményének befolyásolásában (Ennek keretében arra sincs módja és eszköze a Konzuli Szolgálatnak, hogy elérje a jogi út mellőzésével történő szabadlábra helyezést, vagy a különleges bánásmódban részesítést.)
Állampolgársági eskütétel
35 magyar állampolgár tette le esküjét a londoni magyar nagykövetségen.
Honfitársainkat Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszöntötte, aki József Attila versét idézve hangsúlyozta az összetartozás és a közösség szerepét életünkben: "Íme, hát megleltem hazámat, /a földet, ahol nevemet / hibátlanul írják fölébem..." Több mint egymillióan szerezhették meg a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően és az eljárást lezáró állampolgársági eskütételt rendszeresen szervezünk a londoni magyar nagykövetségen is.
V4 találkozó Greg Clark miniszterrel
A magyar V4 elnökség részeként Szalay-Bobrovniczky Kristóf vendégül látta Greg Clark gazdasági, energiaügyi gazdasági, energiaügyi és ipari stratégiáért felelős minisztert 2018. március 19-én, hogy megbeszélést folytasson Csehország, Lengyelország és Szlovákia nagyköveteivel.
Az egyeztetés keretében az Egyesült Királyság új ipari stratégiájáról, a Brexit gazdaságra és az üzleti életre gyakorolt befolyásáról, valamint az energiapolitika legutóbbi fejleményeiről volt szó.
Brexit fórum, az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok számára
Tisztelt Honfitársaink!
A londoni magyar nagykövetség a brit belügyminisztérium (Home Office) és az Európai Unióból való kilépés koordinálásáért felelős minisztérium (DExEU) munkatársainak részvételével 2018. április 26-án 18:00 órakor fórumot tart az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok számára.
Az Egyesült Királyság 2017. március 29-én hivatalosan is jelezte kilépési szándékát az Európai Unióból, amelynek következtében elindult egy tárgyalási folyamat a kilépés feltételeiről és a további együttműködés alapjairól. Az Egyesült Királyság a tárgyalási folyamat időtartama során még az Európai Unió tagja, ezért a kilépés pillanatáig jogi helyzete változatlan, vagyis a jelenlegi uniós szabályok - beleértve a munkavállalók és diákok jogait - továbbra is érvényesek. A kilépést követően érvényes előírásokról a 27 tagállamnak és a briteknek a tárgyalások folyamán kell megegyezni, ennek során Magyarország számára kiemelt szempont az Egyesült királyságban élő magyar állampolgárok érdekvédelme.
A londoni magyar nagykövetségen tartandó mostani beszélgetés célja, hogy az eddig napvilágot látott információkon túl az illetékes brit hatóságoktól közvetlen tájékoztatást kapjunk az uniós állampolgárok jogainak alakulásáról, illetve a jelenlegi tartózkodási és munkavállalási szabályok változásairól a Brexitet követően, továbbá, hogy megismerjük az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgároknak a kilépési folyamat következtében előállt új helyzettel kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, esetleges javaslatait (amelyekre a brit hatóságok ott helyben válaszolni is tudnak).
Az eseményre regisztrálni - a terem befogadóképessége erejéig - a következő oldalon lehet: https://www.eventbrite.com/e/lakossagi-forum-tickets-44674303043
Helyszín: Eaton Place 35, SW1X 8BY, London
Dátum: 2018. április 26. 18:00
Századvég-Spectator konferencia a magyar nagykövetségen
A londoni magyar nagykövetség adott helyszínt a Századvég Alapítvány és a The Spectator közös konferenciájának, amely bemutatta a „Merre tart Európa?” című Project 28 közvéleménykutatás 2018-as eredményeit 2018. március 27-én.
A rendezvény házigazdája, a BBC ikonikus politikai riportere, Andrew Neil szerint a Századvég kutatása - melyben a Milward Brown csoport is aktív szerepet vállalt - évről évre fontos indikátora a körülöttünk zajló globális és európai eseményeknek és folyamatoknak.
Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég Alapítvány elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a 2004 után csatlakozott, főként kelet-közép-európai országok polgárai képviselik az egészséges optimizmust az Unióban, míg a nyugatiak látványosan lemondtak a reményről, hogy gyermekeik náluk magasabb életszínvonalat érjenek el. A kutatásból kiderül, hogy a migráció negatívan megítélt következményei hozzájárulnak e pesszimizmushoz.
Szájer József európai parlamenti képviselő, a néppárti frakció alelnöke vitaindító előadásában kiemelte: az Unió polgárainak megrendült a hite abban, hogy képesek-e befolyásolni az elit döntéseit. Kifejtette: míg Magyarországon nemzeti konzultációk során és egy népszavazáson keresztül is lehetőséget kaptak a választók véleményük kifejtésére a migráció, az identitás és nemzeti szuverenitás kérdésében, addig az uniós döntéshozatal továbbra is követi az elitvezérelt hagyományokat, ami növeli a szakadékot az elit és a választók között. A Project28 kutatás megmutatja, hogy Európa keleti és nyugati felének polgárai egy sor fontos kérdésben egyetértenetk, ezért a képviselő szerint a bizalom újraépítésére van szükség, ami viszont csakis egy a nemzeti identitásokra építő, nem pedig azokat háttérbe szorító modellben képzelhető el. A későbbiekben, külön kérdésre válaszolva Szájer József elmodta: a magyar politika célja, hogy a kétségtelenül létező népesedési problémákat ne a bevándorlás révén kezeljük, hanem családpolitikával. Válaszával a képviselő kivívta a teremben ülők hangos elismerését.
Az előadásokat követő panelbeszélgetés során Henry Newman, az Open Europe think-tank vezetője döbbenetesnek nevezte a tényt, hogy a jelek szerint Brexit nem készteti komolyabb önreflexióra a bent maradó elitek nagy részét. Szerinte a 2007-2008-ban kezdődött gazdasági válság következményei még mindig érzékelhetők az európai választók körében, manapság pedig, amint a kutatásból is kitűnik, a biztonsági problémák hagynak mély nyomot a polgárok gondolkodásmódján, ezért az eliteknek is az ezekre adott válaszokban kell erősíteniük a bizalom megtartása vagy visszaszerzése érdekében.
David Goodhart, a Policy Exchange szakembere a saját, The Road to Somewhere c. könyvében is bemutatott folyamatokra vezette vissza a kutatásban tükröződő lakossági vélekedéseket és hangulatot: a globalizáció egyenetlen társadalmi-gazdasági következményeire, valamint az abból hasznot húzni képes, globalizált elitek és a negatív következményei által jobban érintett tárdsadalmi csoportok közötti szakadékra. Goodhart szerint a bevándorlással kapcsolatos aggályok nem légből kapottak, hanem nagyon is racionálisak. A nemzeti szuverenitás és a transznacionalizmus közötti ellentétben pedig egy sikeres Brexit, vagyis az EU-n kívüli, de vele és a világ többi részével együttműködő Egyesült Királyság mutathat követendő példát.
Douglas Murray Spectator-szerkesztő szerint, akinek Európa furcsa halála című könyve nemrég magyar nyelven is megjelent, a fő kérdés az, hogy kié, illetve kiért van Európa: azokért, akik már itt vannak (ez a lakosság általános véleménye), vagy bárkiért, aki ide jön (ezt képviseli az elit egy része). Utóbbi esetben pedig jogosan merül fel az európai választókban, hogy ha Európa az egész világ rendelkezésére áll, akkor mi is lesz a "régi" európaiak otthona. Eközben az elit látványosan inkorrekt érveléssel (menekültek, munkaerőhiány stb.) igyekszik a választók torkán letuszkolni a milliónyi migráns befogadását. Murray szerint az EU vezetői egyfajta provinciális gondolkodással nem fogták fel, milyen különleges és egyedi hely a világban Európa, mely nem képes mindenkit válogatás nélkül befogadni. Ennek ékes bizonyítéka a közvélemény reakciója, mely a Project28 kutatásban is megmutatkozott - nem ártana tehát nagyobb figyelmet fordítani rá a döntéshozóknak.
A közvéleménykutatás 2018-as eredményei elérhetőek a következő linken: project28.eu
V4 találkozó Fiona Hyslop skót miniszterrel
A magyar V4 elnökség részeként Szalay-Bobrovniczky Kristóf vendégül látta Fiona Hyslopot, a skót devolúciós kormány nemzetközi kapcsolatokért, turizmusért és kultúráért felelős tagját 2018. április 13-án, hogy megbeszélést folytasson Csehország, Lengyelország és Szlovákia nagyköveteivel.
Az egyeztetés keretében a nagykövetek megvitatták Hyslop asszonnyal a skót kormány legfontosabb célkitűzéseit, a Skóciában élő uniós polgárok helyzetét valamint a Brexit legutóbbi fejleményeit és a brit bel- illetve külpolitikai helyzetet. A nagykövetek emellett tájékoztatást kaptak a skót kormány legújabb kampányáról is („Scotland is now”: www.scotland.org/Scotland_Is_Now)
V4 találkozó Nick Clegg korábbi miniszterelnök-helyettessel
A magyar V4 elnökség részeként Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet cseh, lengyel és szlovák kollegái kíséretében munkaebéden látta vendégül Nick Clegg korábbi miniszterelnök-helyettest, a Liberális Demokrata Párt korábbi elnökét 2018. április 16-án.
A találkozón szó esett a brit bel-és külpolitikai folyamatokról, az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívásokról és a Brexit tárgyalásokról.
Londonba látogatott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter
A brit fővárosban a kilépési tárgyalások irányításáért felelős brit minisztérium vezetőjével, valamint a kabinetirodát vezető miniszterrel találkozott 2018. május 24-én.
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter 2018. május 24-i londoni látogatása során elsősorban a brit-magyar kapcsolatokról folytatott tárgyalásokat magas rangú kormányzati tisztviselőkkel, így találkozott többek között David Davisszel, a kilépési tárgyalások irányításáért felelős brit minisztérium vezetőjével a patinás Lancaster House-ban. A két miniszter a Brexit folyamat aktuális helyzetéről cserélt eszmét, David Davis pedig biztosította a magyar tárcavezetőt, hogy az Egyesült Királyság garantálni fogja az országban lévő magyarok jogait. Szijjártó Pétert ezt követően David Lidington, a kabinetirodát vezető miniszter fogadta a Whitehallban, akivel az európai politikai fejleményeket, illetve a két ország kapcsolatainak részleteit tárgyalták meg. Szijjártó Péter szigetországbéli látogatását az Oxfordi Egyetemen folytatta, ahol az Oxford Union hagyományos vitaestjén vett részt.
Jótékonysági rendezvény az Alzheimer Világnapja alkalmából
Az Alzheimer Society és Dementia UK nevű szervezet tagjait fogadta vacsorára Szalay-Bobrovniczky Kristóf nagykövet a londoni Magyar Nagykövetség épületében, majd ezt követően közösen vettek részt az évente megrendezésre kerülő Alzheimer Bálon, mely az idősekre jellemző betegségre és az abban szenvedőkre szándékozik felhívni a figyelmet.
A nagykövet méltatta azt az áldozatos munkát, melyet az egyesület vezetője, Michael Dent és csapata végez annak érdekében, hogy felhívja a lakosság figyelmét a betegségre; ugyanakkor mi is büszkén elmondhatjuk, hogy e tevékenységhez a Nagykövetség is hozzájárult. Az esemény arra is kiváló lehetőséget biztosított, hogy bemutassa a résztvevőknek Egészséges Magyarország Stratégiát, mely a demenciában szenvedők szakszerű ellátását is érinti, és ami a magyar lakosság mintegy 2,5 százalékát érinti.
Londonba látogatott a külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter miniszter egynapos látogatásra érkezett Londonba, ahol a honvédelmi, illetve vállalkozás- és energiaügyi, valamint ipari stratégiáért felelős miniszterekkel találkozott, majd Magyarország V4 elnökségének lezárásaként a külpolitikai kihívásokról tartott előadást az impozáns Királyi Külügyi Intézetben.
A magasrangú politikusokkal való találkozók előtt a miniszter a visegrádi országok (V4) tőzsdei vezetőinek bemutatkozó fórumán is részt vett a Londoni Értéktőzsdén. Az eseményen elmondta: az Európai Unió növekedésének motorjává egyre inkább Közép-Európa, azon belül is a V4 együttműködés válik.
Ezt követően Gavin Williamson védelmi miniszterrel, majd Greg Clark vállalkozás- és energiaügyi, valamint ipari stratégiáért felelős miniszterrel folytatott megbeszélést a kétoldalú kapcsolatok jövőjéről.
A programok között Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva elmondta: Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít a Nagy-Britanniával folytatott biztonsági együttműködés fennmaradásának, tekintettel arra, hogy az EU nagyon komoly biztonsági típusú kihívások előtt áll, és ebben Nagy-Britannia hírszerzési-védelmi kapacitása nem hagyható figyelmen kívül.
A tárcavezető az este folyamán előadást tartott a Királyi Külügyi Intézetben (Chatham House), „Az európai- és külpolitikai kihívások, V4 szemszögből” címmel, majd éves gálavacsorán látta vendégül a 2016-ban megalapított UK-Hungary Busincess Council tagjait.
Brexit-tájékoztató
BREXITTEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ
A Brexittel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók magyar állampolgárok számára
1. Az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépése, azaz a BREXIT 2020. január 31-én megtörtént, ami érinti az Egyesült Királyságban élő, valamint oda beutazni szándékozó európai uniós polgárok, köztük a magyar állampolgárok helyzetét is.
2. A 2020. december 31-ig tartó ún. átmeneti időszak végét követően, 2021. január 1-től megszűnt az uniós polgárok szabad mozgása. A 2020. december 31-ig már az Egyesült Királyságban élő, vagy addig beutazott magyar állampolgároknak legkésőbb 2021. június 30-ig kellett regisztrálniuk magukat az uniós polgárok Letelepedési Rendszerében (EUSS - EU Settlement Scheme), ha tartósan maradni szándékoztak és meg akarták őrizni jogaikat. További információkért, továbbá a határidőn túli kérelmezéssel kapcsolatos tájékoztatásért tekintsék meg a hivatalos brit oldalakat.
2. A brit kormány vízumrendszert vezetett be az Egyesült Királyságba 2021. január 1. után érkező európai uniós, köztük magyar állampolgárok számára, kivéve a legfeljebb hat hónapos vízummentes beutazást (pl. turizmus).
A magyar állampolgároknak tehát a munkavállaláshoz és tanulmányok végzéséhez is vízumot kell kérvényezniük a brit hatóságoknál, amennyiben 2021. január 1. után kerül sor a beutazásra. A szükséges tudnivalókkal kapcsolatban kérjük, hogy keressék fel a brit kormány angol és magyar nyelvű vízumtájékoztatóit.
3. 2021. október 1-től a magyar állampolgárok kizárólag útlevéllel utazhatnak be az Egyesült Királyságba. Kivételt képeznek az EUSS-ben letelepedett vagy előzetesen letelepedett státusszal rendelkezők, akik esetében a belépést 2025. december 31-ig személyivel is lehetővé teszik.
4. A beutazás és tartózkodás kérdéseiben a brit hatóságok tekinthetők hivatalos információforrásnak, ezért javasoljuk a brit kormányzati honlapon (www.gov.uk) közzétett és rendszeresen frissített tájékoztatók nyomonkövetését.
Különösen az alábbi információs anyagok részletes áttanulmányozását ajánljuk:
Magyar nyelvű részletes ismertetők:
- https://www.gov.uk/guidance/the-uks-points-based-immigration-system-information-for-eu-citizens.hu (vízumrendszer)
- www.brexit.kormany.hu (a magyar kormány tájékoztatója)
- Az Európai Unió londoni küldöttsége (EUDEL) által az uniós polgároknak nyújtott szolgáltatásokról itt olvashat (magyar nyelven is): https://www.eeas.europa.eu/delegations/united-kingdom/assistance-eu-citizens-uk_en?s=3225
- https://www.gov.uk/settled-status-eu-citizens-families (EUSS);
- https://www.gov.uk/guidance/the-uks-points-based-immigration-system-information-for-eu-citizens (vízumrendszer);
- Az Európai Unió londoni küldöttsége (EUDEL) által az uniós polgároknak nyújtott szolgáltatásokról itt olvashat: https://www.eeas.europa.eu/delegations/united-kingdom/assistance-eu-citizens-uk_en?s=3225
- https://ima-citizensrights.org.uk/about-us/who-we-are/
- Eredetileg a brit munkáltatóknak készített tájékoztató csomag, amely azonban további részletes, hasznos információkat tartalmaz: https://www.gov.uk/government/publications/eu-settlement-scheme-employer-toolkit;
valamint további információ az EU-s polgárokat foglalkoztató munkáltatóknak:
https://www.gov.uk/guidance/employing-eu-eea-and-swiss-citizens-and-their-family-members-after-brexit - Feliratkozás az angol nyelvű hírlevélre (egyének):
https://gov.smartwebportal.co.uk/homeoffice/public/webform.asp?id=67&id2=627DF7 - Feliratkozás az angol nyelvű hírlevélre (állampolgárokat segítő szervezetek): https://gov.smartwebportal.co.uk/homeoffice/public/webform.asp?id=132&id2=413D6B
- vámügyintézéssel kapcsolatos internetes szeminárium: https://www.gov.uk/guidance/help-and-support-for-traders-if-the-uk-leaves-the-eu-with-no-deal
- információk szállítással foglalkozó vállalkozások számára: https://www.gov.uk/guidance/transporting-goods-between-the-uk-and-eu-in-a-no-deal-brexit-guidance-for-hauliers
- további információ: https://www.gov.uk/government/news/events-to-help-you-get-ready-for-brexit
5. További kérdés esetén tekintsék meg a Gyakran Ismételt Kérdéseket, emellett természetesen készséggel állunk a magyar állampolgárok rendelkezésére, azonban a magyar nagykövetség, illetve konzuli hivatal dolgozói is csak a brit féltől kapott tájékoztatás alapján tudnak információkat adni.