BREXITTEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ

 

A Brexittel kapcsolatos hat legfontosabb tudnivaló magyar állampolgárok számára

 

  1. Az EU-ból való brit kilépés, azaz a „Brexit” várható dátuma a tárgyalások jelenlegi állása szerint 2019. március 29-e lehet, miután a brit kormány 2017. március 29-én értesítést küldött arról, hogy az Egyesült Királyság ki kíván lépni az Európai Unióból. Mindez érinteni fogja az Egyesült Királyságban élő európai uniós polgárok, köztük a magyar állampolgárok helyzetét is.
     
  2. A Brexit tényleges megtörténtéig az Egyesült Királyság az Európai Unió teljes jogú tagja marad, addig az időpontig tehát nincs változás az eddigi szabályokban, így az itt élő uniós (ezen belül a magyar) állampolgárok (köztük a munkavállalók és diákok) jogaiban/kötelezettségeiben sem.
     
  3. A kilépés pontos feltételeiről és menetrendjéről az Európai Unió és a brit kormány között jelenleg is zajló tárgyalásokon állapodik meg a két fél, amelyben Magyarország, az európai uniós álláspontok aktív alakítójaként folyamatosan részt vesz. Magyar részről a tárgyalások kezdetétől kiemelt hangsúlyt helyeztünk az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok jogainak védelmére. A Brexitet követően érvényes brit bevándorlási szabályok szintén a későbbiek folyamán, részben a tárgyalásoktól függően alakulnak majd ki.
     
  4. Az Európai Bizottság és a brit kormány 2017 decemberében és 2018 márciusában előzetesen megegyezett többek közt az uniós (és brit) állampolgárok jogainak kölcsönös védelméről, emellett a kilépés után közvetlenül egy 2020. december 31-ig tartó átmeneti/végrehajtási időszakról („transition/implementation period”), amikor a jelenlegi előírások (az alkalmazandó jogszabályok) még változatlanok maradnak. Ez az előzetes, politikai megállapodás egyelőre még nem kötelező erejű, véglegessé a brit és uniós jóváhagyásokat (ratifikációt) követően válhat, a jelenlegi tervek szerint 2019 elejére. A jelenlegi, előzetes szöveg azonban már jelzi a megegyezés várható elemeit.
     
  5. Az már ugyanakkor látható, hogy az Egyesült Királyságban élő, maradni szándékozó magyar állampolgároknak várhatóan regisztrálniuk kell majd a Brexitet követően egy meghatározott határidőn belül a brit hatóságoknál. Kérjük tekintsék át a regisztrációról szóló tájékoztató részt is itt a honlapon és kísérjék figyelemmel az erre vonatkozó információkat.  Emellett, bár a brit hatóságok tervei szerint alapesetben nem a kérelmezőknek kell bizonyítaniuk a tartózkodási joguk meglétét, azonban a brit állami adatbázisokban esetleg fellépő hiányosságok miatt javasoljuk, hogy aki a Brexit után is az Egyesült Királyságban kíván maradni, elővigyázatosságból kezdje el gyűjteni a (folyamatos) tartózkodását, munkahelyét, biztosítását stb. (bármilyen módon, de hitelesen) igazoló dokumentumokat saját maga és családtagjai vonatkozásában is.
     
  6. Kérjük a magyar állampolgárokat, hogy ne a különféle, adott esetben túlzó sajtóhírek alapján tájékozódjanak. A Brexittel kapcsolatos fontosabb, hivatalosan is megerősített információkat a nagykövetség honlapján közzétesszük, és azokat szükség szerint folyamatosan frissítjük. Emellett javasoljuk a brit kormányzati honlapon (www.gov.uk) közzétett és rendszeresen frissített tájékoztatók nyomon követését is, hiszen hivatalos információforrásnak ezek tekinthetők. Ilyenek például az alábbi információs anyagok:

A következő linken lehet angol nyelvű e-mail értesítéseket kérni a brit kormányzattól: https://gov.smartwebportal.co.uk/homeoffice/public/webform.asp?id=67&id2=627DF7

További kérdés esetén tekintsék meg a Gyakran Ismételt Kérdéseket, emellett természetesen készséggel állunk a magyar állampolgárok rendelkezésére, a brit tervekről azonban a magyar nagykövetség illetve konzulátus dolgozói is csak a brit féltől kapott tájékoztatás alapján tudnak információkat adni.