Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára többnapos látogatást tett az Egyesült Királyságban, melynek legfőbb részeként több brit nagyvárosban lakossági tájékoztató fórumot tartott a Brexit kilépési folyamat utáni helyzetről. 

Az államtitkár először Londonban, majd az ezt követő két napon Edinburgh-ban, Manchesterben és Chesterben tartott tájékoztató fórumot az Európai Bizottság által szerződtetett brit jogi szakértő bevonásával. Ezzel kapcsolatosan Takács Szabolcs elmondta, hogy az Egyesült Királyságban élő magyarok szerzett jogainak védelme a legfontosabb, és bár üdvözli a brit kormány jelzését, hogy a megegyezés nélküli uniós kilépés esetén is garantálják a magyarok jogait, Magyarország a rendezett kilépésben érdekelt. 

Az államtitkár emellett több március 15-ei nemzeti ünnepi megemlékezésen is részt vett a szigetországban – így Londonban, Manchesterben és Chesterben –, illetve magas rangú brit politikusokkal, elemzőkkel és kutatóintézetek vezetőivel is tárgyalt. Találkozott többek között Rt Hon Sir Alan Duncan európai ügyekért felelős államtitkárral, akivel a kétoldalú kapcsolatokról tárgyaltak, továbbá Lord Callanan DExEU államtitkárral, illetve Bob Neill képviselővel, az Összparlamenti Magyar Baráti Tagozat elnökével is. A korábbi EU biztos Lord Hillel és az Európai Reformért Központ igazgatójával, Charles Granttel pedig olyan témákat érintettek, mint a Brexit-tárgyalások, az EP-választás és a migráció. 

Edinburgh-ban Takács Szabolcs Ben MacPherson EU-ügyekért és bevándorlásért felelős skót tartományi államtitkárral, valamint a Skóciáért felelős brit miniszter skóciai irodájának vezetőjével, Gillian McGregorral találkozott.

Londoni tartózkodása során a miniszterhelyettes még egy University College London által szervezett vitán is részt vett az EU reformjával kapcsolatosan, interjút adott a Sky News televíziónak, Manchesterben pedig a Kossuth emléktáblát is megkoszorúzta.