A Fórum Klub soron következő rendezvényének, melynek a Nagykövetség adott helyet, Simola József, a MOL Csoport pénzügyi vezérigazgatója volt a vendége 2016. november 24-én.

A rendezvényen a közönség soraiban a pénzügyi szektorban dolgozó magyar fiatalok mellett, közép-európai érdekeltségekkel rendelkező nemzetközi cégek képviselői, valamint az érdeklődő, neves egyesült királyságbeli egyetemeken tanuló diákok is képviseltették magukat. A résztvevők betekintést nyerhetett a MOL csoport jövőbelni üzleti terveibe és stratégiájába. Az előadást követő beszélgetés során részletesen megtárgyalták, hogy milyen kilátásokkal és alternatív befektetési lehetőségekkel rendelkezik a közép-európai székhelyű, az eddigiekben főként fosszilis energiaforrások kiaknázására támaszkodó vállalat, a környezettudatosság és a zöld energiatermelés egyre hangsúlyosabbá válása mellett.